Kincs, ami van


Kincsek Kelet-Szlovákiából
(Új Művészet, 2009. július)

 
Ritkán ad otthont vidéki múzeumunk olyan „nem trendi” művészettörténeti csemegének, jelentős volumenű válogatásnak, mint amilyet a közelmúltban a Szombathelyi Képtár tálalt méltóképpen a közönségnek. Kincsek Kelet-Szlovákiából címmel főként felvidéki templomokból előkerült gótikus és barokk szobrok, táblaképek és kézműves tárgyak szerepeltek a Kelet-Szlovákiai Múzeum jóvoltából Szombathelyen. Az iménti intézmény Kassán 1872-ben „Felső-Magyarországi Múzeumi Egylet” néven alakult, Szlovákia legrégebbi és legjelentősebb múzeumai közé tartozik. Közel félmillió (!) beleltárazott tárgyat őriz, művészettörténeti, történeti, természettudományos, néprajzi és régészeti szakterületekről. A múzeum kilenc állandó tematikus tárlattal rendelkezik, Kassa három helyszínén, ezeken kívül évente sok időszaki kiállítást rendeznek, bel- és külföldön egyaránt. Henszlmann Imre (1813-1888) kassai orvos, régész, művészettörténész felvetése és a kassai múzeumra hagyott iparművészeti gyűjteménye révén jött létre a jelentős intézmény. Talán nem lehet véletlen, hogy a külföldön is sokat kutatott és publikált Henszlmann szülőháza a Szent Erzsébet katedrális mellett található… A szombathelyi kiállítási anyagot - melyhez hasonlókat a kassai múzeum rendszeresen állít össze, - igényes, elegáns, jól áttekinthető válogatás és rendezés, valamint szép tervezésű és kivitelű kiadványok kísérték. Mint a Vas megyei kiállítás bevezetőjében PhDr. Pollák Róbert, a Kelet-Szlovákiai Múzeum igazgatója említi, nemcsak a szomszédos országokban, hanem franciaországi városokban is sikerrel vendégeskedett kiállítási anyaguk, fontos ez számukra, hiszen 2013-ban Kassa és Marseille lesz Európa kulturális fővárosa.
 
A Szombathelyen bemutatott 44 műkincs a Kelet-szlovákiai régió 14-18- századi művészetének keresztmetszetét adja. A kiállított műtárgyak az egyházművészet tárgykörébe tartozók, legteljesebb csoportjuk a gótikus faszobrászat emlékeiből tevődik össze. A szepességi, sárosi és bányavárosi műhelyekben készült Krisztus és Madonna-ábrázolások illetve apostolokat és szenteket megjelenítő szobrok jól szemléltetik a korai középkortól, azaz a késő-romanikától az érett gótikáig lejátszódott folyamatot, melynek során az antikvitásban gyökerező földöntúli derűt megőrizve előbb redukált, aszkétikus, merevnek tűnő alakokat jelenítettek meg, majd a realizmus egyre erősebb igénye tükröződik. A sematikus, frontális beállítású figurák könnyedebb, kecsesebb, közvetlenebb ember-alakokká formálódtak. Mint tudjuk, Közép-Európában a gótika egy évszázados késést produkált és eltartott a 15. századig. A szombathelyi tárlat is sokadszor megerősíthet, hogy ha az építészetben talán nem is, a többi művészeti és kézműves területen térségünk gótikája az európaival egyenrangú alkotásokat hozott létre. A leggazdagabb leletanyag a felvidéki bányavárosokból került elő, az Alpok tengelyében ért el ilyen magas színvonalat a plasztika, az épületplasztika. Már a 12. században kialakult ikonográfiája, ami hosszú időre meghatározta a kapuk és belső terek szobrainak sorrendjét és szereplőit is.
 
A korai művek közül ritkaságával is kiemelkedik a Szent Kozma és Damján-templom egykori főoltárának tizenegy szobra, expresszivitásával és monumentalitásával pedig az érett gótika alkotásaként a nagysárosi templomból származó Kálvária-csoport feszülete, valamint a szepességi Felsőzugóról származó Szűz Mária és kis Jézus szobra. A 14-15. században a szepességi táblaképfestészetre cseh közvetítéssel az osztrák és német festészet hatott, míg a sárosi térségben a lengyelországi kapcsolatok és hatások voltak erősebbek. E kor szepességi festészetét reprezentálja egy szárnyasoltár három táblaképe és a 16. századi késő gótika kiemelkedő mesterének, Albrecht Altdorfernek a hatását mutató nagyméretű Passió-oltár két szárnya (leibici Szűz Mária-templom)
 
Szinte valamennyi itt látható gótikus szobron megfigyelhető a romanika merevsége után már visszafogottan megjelenő mozgás és jellegzetes S-ívű mozdulat.
Ritka témáját örökíti meg a barokk szakrális művészetnek a szepestölgyesi Keresztelő Szent János-templom 1676-os főoltára: az ótestamentumi Dániel próféta történetét. A WZ monogrammal jelzett nevű mester oszlopos, többszintes, architektonikus felépítésű szobrokkal, domborművekkel díszített alkotásának megrendelője Szentmáray Dániel zsegrai plébános volt. Egyéni és kuriózumnak tekinthető a szepeshelyi Szent Márton prépostsági templom főoltárán egykor állt Szent Márton és a koldus szobor, Reiter Simon szobrász jó állapotban látható festett, aranyozott munkája.
Ismeretlen Kassa-vidéki szobrász műveiként láthatók azok az evangélista alakok, melyek szószéket díszítettek és két nagyméretű apostol-figurát, melyek a vöröskolostori karthauzi kolostortemplomból származnak 1745-ből és Dionys Reismeyer munkái. Jellegzetesen provinciális szemléletű, szép konzol-faragványok azok a négy kontinenst megszemélyesítő fejek (indián: Amerika, admirális: Európa, török: Ázsia, szerecsen: Afrika), melyek a Szentiványi család sebesváraljai kastélyának kápolnájába készültek.
 
A fent csak éppen vázolt kincs, mely a kassai Kelet-Szlovákiai Múzeum Évszázadok művészete című egyik állandó kiállítását képezi, eddig hazánkban csak Szegeden szerepelt, így most az egész Dunántúl, valamint a környező Burgenland, Steiermark és Muravidék számára is elérhető közelségbe került.