Ittlétünkről, átutazóban

Somorjai Kiss Tibor Transit című kiállítása 
a somorjai At Home Gallery-ben
   
(Új Művészet, 2009. november)   

[a hely] A Duna szlovákiai túlpartján, a csallóközi Somorja volt kereskedőnegyedében áll a huszadik század elején épült kis zsinagóga, mely közel másfél évtizede immár kiállításoknak, installációknak, koncerteknek ad helyet, At Home Gallery néven. Belső terét szerencsére meghagyták a maga finoman pusztuló, historikus-orientális díszeivel, így nem egy steril kiállítótér, hanem egy időrétegeivel halkan recitáló, spirituális hely. Az itt kiállító Somorjai Kiss Tibor örök tranzit-utas: Pozsonyban született, Somorján nőtt fel, Lipcsében járt művészeti főiskolára, Budapesten él. Somorjai Kiss Tibor egész eddigi grafikai ténykedése szoros kapcsolatban van a fénnyel és az árnyékkal, ezek minden egzisztenciális-filozofikus tartalmával együtt. Festményein és litográfiáin kis árnyként testet öltő alakok rohannak el, állnak tétován, mindannyiunk magányát, kiszolgáltatottságunkat, létünket firtatja, szemcsés, bársonyos fényű, de csupasz és rideg terek, lépcsők, átjárók valójában szalad vagy álldogál egy-egy (mindig egy) alakja.

[előzmény] A Tranzit című kiállításhoz most több személyes kerek évfordulója is kapcsolódik: életkorát jelző fél évszázados emberöltő, a harminc évi távollét a szülővárostól, valamint a középiskola befejezésének harminc éve. Ez a tárlat abban különbözik az itteni előzőektől (1996, 1998), hogy a művész most célzottan ebbe a térbe tervezte a munkákat. Éveken, évtizedeken át litográfiákat készített, tulajdonképp több millió éves fosszíliákra, az üledékes tengeri kő- és állatvilág hozományából kialakult speciális keménységű solnhofeni mészkőre. E zárványvilág akarva-akaratlanul is minden kőnyomatán megjelenik. Grafikai tanúként és tettesként állíthatom, aki hosszabb ideig művel egy technikát, az messzire juthat térben és időben, behatol az anyagba, észreveszi a kő szemcséinek kimeríthetetlenül gazdag világát, a maratással, csiszolással elmozduló mészkő-szemcséket, a kövön keletkező és évezredek alatt létrejött mikro-krátereket, véletlen vagy szándékos karcolásokat, alattomos hajszálrepedéseket – mindez, akárcsak a kozmosz, ittlétünk-tranzitunk csillagos ege.
 
[ég-oszlop] Somorjai egy csillagos ég-szerűen átlyuggatott oszlop-objektet állított a zsinagóga közepébe, padlót és mennyezetet összekötve, mely a földi élet és égi szféra közötti kapcsolat jelképe, egyfajta tranzit állapotot, köztességet hordoz, tapasztalást, vágyakozást, elvágyódást. Fekete cső, vékony hengerré préselt égbolt – keskeny hengerpalást a végtelen égbolt palástja szeleteként. Sötétben az oszlop parázsló szenes fahasábnak is tűnik. Somorjai Kiss Tibor egész munkássága összefoglalható valami köztes lét megragadásában, bizonyosságok keresése sejtések, kételyek felől. Fizikai és metafizikai értelemben is új szféra felé fordult, amikor új grafikai technikához, a számítógéphez nyúlt: azt, ami korábban a lentet jelentette, Földünk kőbe dermedt történetét litóköveken, most a fent, a csillagos égbolt varázsa adja a munkáin. A kő-szemcsék a szó minden értelmében átkerültek a művész égboltjaira – a kőlap, a monitor és az égbolt végső soron ugyanaz, ablak a létre, ittlétünkre. Mint Tibor állítja, a csillagos ég látványa akaratlanul is vonzza az emberi tekintetet. Az alkotót is, nézőt is rabul ejti a felfoghatatlan, mélységeivel-magasságával vonzó, végtelen-véges tér, miközben mindnyájunkat a honnan jöttünk és hová megyünk - gondolatok foglalkoztatják: az eredendő fény keresése. Somorjai a pozsonyi Új Szóban megjelent interjúban említi, hogy a festő Veszelszky Béla egy maga ásta nagy gödörből szemlélte tiszta estéken az eget, s képei ezekből az élményekből táplálkoznak.[1]
 
 [tér-idő-rétegek] Somorjai kiállította a teret, megragadta, megszólította az időt, kozmosz-stációkat merevített ki. Nem mondja ki a kimondhatatlant, amint az ide járt zsidók sem ejtették ki Jahve nevét: a helyet szinte üresen, némán hagyta, a négyszögletes tér négy szegletéhez közeli falra mindössze négy darab, négyzetes grafikát függesztett. A négyzet formátum a kör tökéletességéhez, a kozmosz végtelenségéhez fogható síkgeometriai forma, ez is és a mennyiségileg kevés kép tudatosan és ösztönösen is beavatja a szakrális, finom időrétegeket és jeleket hordozó teret. A fal salétromos foltjai, a vakolat zöldes-szürkés hibái kapcsolatba lépnek a lebegő, bemozdult babákkal, azaz velünk. Finom zenei lüktetést, ugyanakkor a centrifugális vonzás erőterével dacoló ritmust ad a képeknek a finom, hajszálvékony nyomdai illesztő-keresztek négyzethálós megjelenése.
 
[mandala] A somorjai zsinagógában 1999-ben és 2000-ben hatalmas mandalát raktak ki tibeti szerzetesek apró színes homokszemeket szitálva tradicionális, geometrikus-körkörös rendbe. A hosszú napokon át készült művet, hagyományaikkal összhangban végül a közeli Duna vizébe szórták, egy másik szférába hintették, egy elem gondjaira bízták, visszaadták az ihlető forrásnak. Szemléletüket sem kellene azonban ismernünk, a Tao Te King-et se volna ajánlott olvasnunk ahhoz, hogy lássuk és érezzük: a kozmosz anyagaival babrálunk, miközben magunk is a világ pora, ha úgy tetszik virágpora vagyunk, por és homu vogymuk. Minden tekintetben sok rokonság érezhető a tibetiek vallási-vizuális és Tibor grafikai-kozmikus gesztusai, klikkelései között, ezek a grafikái is mandalák, európai típusú, derékszögek közé zárt személyes térképek ittlétünkről.
 
Örvénylik a világpor, Bulgakov álmához hasonlóan lebegnek benne a kis utasok, be-és el-elmozdulnak a kozmosz vákuumában utazók, átutazók, babák, bábuk, bemozdulunk, elmozdulunk. Ismétlődő, de nem mechanikusan repetitív figurák, ismétlődő, de nem klónozott történések. A tér szegletei és végpontjai ugyan kijelölve az égi stációkat rögzítő képekkel, mégse biztos semmi, csak az illesztőkeresztek vékony vonalai recitálnak halkan, lüktetőn, mint Steve Reich vagy Arvo Pärt zenéje. Itthon vagyunk, csak átutazóban.
 
At Home Gallery – Zsinagóga, Somorja / Szlovákia, 2009. szeptember 12 - október 18.


[1] Tallósi Béla: A földi életünk állomása / Új Szó, 2009. szeptember 11.