A magma ikonográfiája

Kopasz Tamás kiállítása a budapesti Raiffeisen Galériában, Balkon, 2004/IX

Ha a kultúra és művészet több, mint felszíni momentumok láttatása, tehát életünk minőségének alakulásáról ad hiteles képet, akkor anyagi és szellemi produktumaink együttes kikristályosodása adhat igazi teljesség-érzetet. Ez valósulhat meg egy bank falai között a képzőművészettel: a Raiffeisen Galéria Kopasz Tamás 1994 és 2004 között papírra készült műveiből mutat be válogatást. Egy emberléptékű, de impozáns, üzeneteket is hordozó tér, mely szerencsésen teremt kapcsolatot a képekkel. A reneszánsszal dacoló Savonarola Sienájának építészetére emlékeztet némiképp a horizontális arabesque felület-tagolást hangsúlyozó bank-enteriőr, váltakozó fehér mészkő és sárgás faborítású sávjaival, melyre egyensúlyt teremtően reagál Kopasz festményeinek markáns, komor, ortodox vertikalitása. Műveit is mintha valami intellektuális dac hívná életre, vagy legalábbis fűtené.

Kopasz képzőművészeti munkássága az anyag vallatásának intellektuális, de profánul nyers mivoltáról tanúskodik. Képei transzcendens (vagy infernális?) hőt árasztanak, s elhamarkodottan azon miniatúra-készítő szerzetesek rokonának tekinthetnénk, akik minden vonásukat az ördögön ejtett sebnek tulajdonítottak. De Kopasz inkább a kurdok azon részének cinkosa, akik még sámánisták és azt vallják, nem a mindenáron jó istenekkel kell barátkozni, hanem a nehezebb pólus, az ördög bizalmába érdemes férkőzni.

Képeinek egyik legfőbb eleme, a gesztus, a képalkotás évezredes történetében igen kevéssé volt meghatározó tényező, az úgynevezett modernizmus tette azzá, a XX. század második felében vált esztétikai minőséggé, telt meg spirituális-intellektuális tartalommal. A honi képzőművészetben Kopasz Tamás az egyik igen markáns, következetes és párhuzamos festészeti-plasztikai tevékenysége révén sokoldalú képviselője e jelhagyási metódusnak. Érdemes megismerni korábbi és legújabb antropomorf, de mégis szabad képzettársításokra ösztönző plasztikáit, fém-gyűréseit: súlyos, drámai történések, metamorfózisok tetten ért, megdermesztett szüleményei, végkifejletük mégis könnyed áttörtséget, lélegző anyagiságot, frivol vagy szárnyaló tekergést modellez. Kopasz keze alatt – amint képeinek egymásra-egymásba oltott festékrétegei is – a gyári fémmegmunkáló eszközök is szellemi tartalmak interpretálóivá válnak. Anyagrétegei, ha nem is geofizikai értelemben, de a magma izzását, így üzenetét hordozó ikonográfia elemei.

Mint a legtöbb alkotó, Kopasz Tamás művei is bepréselhetők az ismerősen csengő trendek némelyikébe, az absztrakt expresszionizmus, a lírai absztrakt, az informel világába. Amint Teofan Grek is tartozott valahova, de a túlságosan szigorú, kontemplatív hézükhasztákhoz képest expresszív, formabontó, individualista volt. Mondhatni dacosan lírai és – legalábbis munkáiban – szenvedélyesen intellektuális, Kopasz is efféle.

Csupán sejtéseink lehetnek, egy XXI. század eleji művésznek mit jelent King Kong kapcsolatkeresése, ha egyik sorozata címének ezen ellentmondásos gorilla-óriás nevét adja? Kohézióit vesztő társadalmunkban a vonzások, taszítások és gátak miféle mitológiai szüleménye ez, s miként ölt testet vizuális választ firtatók kérdésére? „King Kong kendője (vera icona) a festő kezéből? De vajon kinek vagy minek a királya ez az arctalan pantokrátor? Az életé vagy a halálé? Kegyetlen isten? Túlél bennünket is?…” - elmélkedik Szegedi-Szabó Béla, Kopasz egyik barátja a sorozat kapcsán. King Kong alakját Kopasz Tamásnál tekintsük a beteljesül(het)etlen vágy megtestesítőjének, az elérhetetlen szimbólumának is.

Rejtőzködő című sorozata a tényleges képi imagináció és eltűnés illetve feloldódás problémáját kutatja. A széria komoran izzó sötétjének csak néhány gesztus-részlete hordoz fényt, ezek az „ikonok”, (talán egy túl nagy fény-dózistól?), beégtek, a fényt legbelül rejtegetik. „A nemlét mezsgyéjétől erőteljesen elrugaszkodó, magát mégis a rejtezés állapotában elgondoló művész életjelei ezek a képek, szorongás és hamisítatlan öntudat egymásnak feszülése.”- ahogy a művész fentebb idézett barátja fogalmaz.
Ulappa és Salzburg munkacímű kollekciói elmélyült alkotómunka-bizonyítékok, az anyagban alámerülés önfeledt helyeit tételezik, hideg-meleg fényű sarak rendeződnek rajtuk kommunikatív, élő alakzatokká. Itt is energiagócokkal szembesülünk, kavargó centrumokkal és perifériákkal, a hűlő magma stációival. Kopasz képei, készítette bár őket Észak -vagy Nyugat-Európában, Közép-kelet-európai olvasztótégely öntvényei, hiszen csak errefelé gyűjthet az utas ennyi gazdag struktúrát-faktúrát az „archaizálódó” vonatablakokról.

Kopasz Tamás képei test-és szellem-meleg alkotói matéria olvadt szerkezetekké váló konstrukciói. Nyers hevületüket azonban helyenként finom por ezüstösen tompa fénye lepi be (például: Ezüst széria és Reneszánsz című sorozat). Nevezhetjük patetikusan kozmikus pornak, Szabados György Adyton című lemezéről „világpornak” is, de ez talán inkább Pompei megkopott fényének évezredes vulkáni pora.