Érzéki geometria

Sean Scully kiállítása Veszprémben
(Balkon, 2009 / 11.) 

Olyan nincs. Vagy érzéki, vagy geometria. Vagy emocionális, vagy racionális. Pedig Sean Scully festészetében ez a kettősség együtt van, nem ütköztetve, hanem egymásba lényegülve, nem társítva, hanem ötvözve. Ilyen közelítésben Scully piktúrája egylényegű, ha nem jelentene nyelvünkben sajnálatosan negatívumot, azt mondhatnánk, együgyű piktúra. A legújabb tárlatához készült album címe is Érzelmek és struktúrák.[1]
A világszerte ismert festő művei számos ország számos városa után most a hazai „királynék városá”-ban szerepeltek. Scully barátja és munkássága egyik jó ismerője, Helmut Friedel is „érzéki erő”-ről és azzal „látszólagos ellentmondásban” „racionális tagolásról beszél”[2]. Mivel a jelentős ír származású művész munkásságát a geometrikus absztrakció hagyományához sorolhatjuk, alkotásaiban azonban ez a geometriába oltott hevület az egyik legegyedibb, legerőteljesebb tényező. A festő jelenleg Barcelonában, New Yorkban és a München melletti Mooseurachban él és dolgozik, a müncheni Akademie der Bildenden Künste tanára. Sean Scully festészete összegző, elementáris erejű, ugyanakkor letisztult, egyszerű világ. Előképei, ha úgy tetszik vizuális rokonai ugyan művei alapján felfejthetők, munkái mégis egyéni-egyedi, rezonáns struktúrák.
Scully munkássága a Mondrian – Rothko – Ryman vonulatba illeszkedő festészet, s bár most először látható Magyarországon[3], a Vass László gyűjtemény egy 1998-as Scully-akvarellje és stiláris preferenciái révén is szervesen illeszkedik az ír művész a veszprémi Művészetek Háza „vizuális társaságába”. Sőt, a Vass-gyűjteménynek helyet adó, világos, árkádos, zegzugos terek építészeti miliőjében nagyon erőteljesen szólal meg, kel életre Sean Scully érzéki geometriája. Vízszintes és függőleges, egymásnak megfeleltetett színmezői, sok-sok ismétlődést és képenként viszonylag szűk színskálát hordozó sávjai harmonikusan uralják az enteriőröket, falfelületeket. Átgondolt, elmélyült arányrendszere és árnyalatai zenei szekvenciákat szólaltatnak meg, finom mozgásokat hívnak életre és térélményeket generálnak. Mindez tényleg sokak piktúrájáról elmondható, de a derékszögű és párhuzamos geometriai helyzetek amúgy tovább nem fokozható viszonylatait Scully éppen azzal teszi relatívvá és személyessé, hogy ösztönösséggel tölti meg, műveit igen gyakran konkrét látványélmények indukálják. A mértani tökélyt az emberi esendőségen-emóción keresztül vállalja fel és jeleníti meg. Klimó Károly, nagyon érzékletesen „zamatos felületek”-nek nevezi Scully képfelületeit.[4]
Két – vagy több – egymás mellé helyezett színmező már önmagában térélményt kelt(het), főleg hideg-meleg kontrasztok esetén, mint tudjuk-tapasztaljuk, a hidegebb szín távolabbi, a melegebb közelebbi mélységet éreztet. Sean Scully színmezői az iméntieken túl arról is meggyőznek, hogy valódi mezők végsőkig redukált darabjai, címeik alapján és ténylegesen a tenger, a föld, a város (Folding Brown Barcelona 9.04, 2004) esszenciái. Mondrian képeinek természeti arányokból, törvényszerűségekből fakadó rendje sok-sok következetes – egymásból következő fázis nyomán vált a Broadway Boogie Woogie négyzethálós, monokróm felületekből összeálló rendszerévé. Scully színmezői intuitívan szerkesztettek, nem törekszik homogén felületek létrehozására, derékszögekbe rendezett gesztusainak festőisége ezért nagy erejű, eruptív. Rothko lélegző, finom sfumatóval egymáshoz társuló, alig súlyozott méretű, de majdnem egynemű színmezőinek ünnepélyességében és szakralitásában foglalható talán össze piktúrájának látvány-sajátsága legtömörebben. Scully képszerkesztése ezzel szemben architektonikusabb, több vagy inkább más zenei ritmikát hordoz.
Scully festői késztetéseinek, szellemi és érzelmi szándékainak megértéséhez-átéléséhez érdemes átgondolni, hogy a vízszintes-függőleges struktúrák és gesztusok a világhoz való viszonyulásunk és abban való tájékozódásunk, döntéseink legalapvetőbb, legegyszerűbb vizuális modelljei: az igen-nem, fent-lent, előtt-mögött, alatt-fölött-között viszonylatokéi. Az ismétlődések és megerősítések, a nagyítások és megszakítások, egymással társított különböző jelentéstartalmú sávok a kozmosz-teremtés és -modellezés legelementárisabb mozzanatai, lehetőségei. Ritmikusan egymáshoz illeszkedő színes sakktábla-részletei kis naplójegyzetek a táblakép hagyományaiban megjelenítve (Four Days, 1995), méreteik ellenére monumentalitást sugallnak. Sean Scully egymás mellé helyezett, eltérő színpárokat szembesítő sakktáblái tehát „életbevágóan” komoly játékok: a Teremtő és Bergmann Hetedik pecsétjének sakktáblái, de itt és most tényleg színről színre, a tükör általi homály felől.
 
 
Művészetek Háza, Modern Képtár - Vass László Gyűjtemény, Veszprém
2009. július 25 - október 25.                                     


[1] Sean Scully: Emotion and Structure / Verlag Walter Storms, München , 2009
[2] Sean Scully festészetének rendje, in: Emotion and Structure / Verlag Walter Storms, München , 2009
[3] Walter Storms bevezetője S. Scully veszprémi kiállítás-katalógusában, Verlag Walter Storms, München , 2009
[4] Klimó Károly: Zamatos felületek, Veszprémi Napló, 2009. július 29.