Európai festő-tanú a múlt századból

Orbán Dezső emlékkiállítás, Győr
(Új Művészet, 2010. január)

„…Gulácsy unszolására első éves egyetemista koromban én is beküldtem egy képet a Műcsarnokba, amit elfogadtak. …bár kijártam a négy évet az egyetemen, mint matematika-fizika szakos tanárjelölt, minden érdeklődésem a festészet felé fordult.” E szavakkal írt első lépéseiről több mint nyolcvan éves művészi pályája kezdeteire emlékezve Orbán Dezső. A 125 éve született festő életműve még sosem szerepelt olyan átfogó kiállításon szülővárosában, Győrben, mint most. A Városi Művészeti Múzeum Esterházy-palota épületének három terme mutatja be a hatalmas œuvre jól rendezett, méltó válogatását. A szülőföldtől Sydney-ig, ahol élete második felét töltötte, hosszú az út, karrierje kezdetén a század eleji avantgárd mozgalmak sűrűjébe érkezik Párizsba, hazatérve egyik alapítója lett az új gondolatokat is közvetítő Nyolcak-nak.
1984-ben a Magyar Nemzeti Galéria Orbán Dezső hatvan képét mutatta be, az a tárlat az akkor százéves festőt is ünnepelte. Ezt követően halála előtt egy évvel nyílt kiállítása 1986-ban a Kiscelli Múzeumban – ez volt az utolsó gyűjteményes magyarországi tárlata.

[csendéletek]
Orbán csendéletei a Nyolcak között egy némileg külön világot képviselnek: a cézanne-i szerkesztettség és finom egyensúlyok mellett erőteljes klasszikus karaktert is árasztanak, Velázquez sőt Caravaggio érzéki felületei, anyagai idéződnek fel a megfestett tárgyak, termények atmoszférájában. Kassákék így vélekedtek[1] róla: „…a csoport legtöbbet ígérő próbálkozói közül idézzük elénk. Valahogyan a sok vonalbukfenc és rafinált színhalmozás mellett az ő ösztönös piktúráját láttuk a legegységesebb jövő felé kívánkozásnak” ugyanitt később azonban már némi ellentmondással így ítélkezik korábbi méltatója: „Azóta azonban a nyugtató erőnek látszó mérsékeltség lendületre ágaskodó gyöngeségnek bizonyult”…

[aktok]
A Nyolcak aktfestészete a fauvizmus, kubizmus és néhány esetben a szecesszió sajátságait vegyíti. Kevés aktábrázolást ismerünk Orbán Dezsőtől és csak remélni lehet, hogy felbukkan még a közeljövőben néhány e műfajban készült műve Ausztráliában vagy Magyarországon. A nyolcak egyes festőinél más és más stiláris jegyek hangsúlyozódnak, de mindegyiknél közös vonás a testek domináns plaszticitása, az erőteljes, sötét kontúrok és a tüzes színek kontrasztjának társítása. E képek dekorativitását az adja, hogy a valóság elemeit formailag és színben egyaránt túlzásokkal, olykor torzításokkal hangsúlyozzák, kiemelve, szinte megszólaltatva ezzel a test életteli lüktetését, mozgásban megnyilvánuló biológiai sajátságait. Orbán Dezsőt a nyugalom emberének, az ellentétek kiegyensúlyozott harmóniájára építő alkotónak írja le az 1911-es Nemzeti Szalonban a Nyolcakkal együtt kiállított Kis Aktja kapcsán Feleki Géza.[2]

[tájképek]
Orbán Dezső magyar vidékekről készült látképeit is egyfajta mediterrán hangulat, meleg fény-árnyék és markáns színkontrasztok jellemzik. A fauve-októl ismerős tüzes kolorit azonban nem Matisse vagy Derain önfeledt „vad”-ságában, hanem mérnöki átgondoltságban vagy inkább higgadt adagolásban jelenik meg és jellemző rá a diagonális elrendezés is. Megint találónak bizonyul Kassák korabeli vélekedése, amely Orbán tájképei kapcsán tudatos szintézist emleget: „kompozíciói nem a véletlenek játékából, hanem a tárgyak tudatosan szintetikus összeállásából születtek ilyenné”[3].
 
[az 1910-es évek végétől 1939-ig]
Amikor feloszlanak a Nyolcak, Orbán nem vesz részt sem a Kassák köré szerveződő, avantgárd törekvéseket továbbvivő aktivista mozgalomban, sem más művészcsoportok munkájában. Az 1910-es évektől kezdve pályatársaitól szakmai szempontból elszakad, önállóan keresi útját. Kedvelt témái ezekben az években idilli kisvárosi utcák Nagybányától Arles-ig, Párizstól Passau-ig. Sokat járja a húszas években Európát, leggyakrabban úti élményeivel szembesülünk képein. Kevés csendéletet készít ezidőtájt, az akt-és alakábrázolást teljesen mellőzi. Némileg eltávolodik a korábbi avantgárd térstruktúra-felfogástól, konzervatívabb szerkesztési és technikai metódus jellemzi, de olykor továbbra is alkalmaz szokatlan komponálásmódot és finom torzításokat.

[ausztrál évek]
Orbán külföldi barátain keresztül értesül az aggasztó politikai fejleményekről, végül 1939-ben úgy dönt, elhagyja Európát. Ez a második világháborúval kezdődő időszak művészettörténeti szempontból izgalmas, mert a modernnek nevezett művészet első klasszikus korszaka ekkor zárul le, és kezdődik el második hulláma. Az absztrakció felé haladó művészeti nyelv gyökereit a századelő avantgárdjában kell keresnünk, de fontos alakítói a világháború révén megélt sokkoló élmények is, melyek az emberiség addigi értékrendjét kérdőjelezik meg. Orbán Dezső érdeklődése és festészete is egyértelműen ebbe az irányba fordul, de legtöbb képén felismerhetők maradnak a látvány-valóság elemei. A rendkívül termékeny ausztráliai időszakot tehát lírai, olykor romantikus hangvételű, kísérletező absztrakt művek sokasága fémjelzi. A Szombathelyi Képtár által ezekből őrzött mintegy negyven mű egy jelentős része látható a győri kiállításon. Izgalmas és friss kísérletek, jóval több líraiság, érzelem és spiritualitás, mint racionalitás és konstruktivitás árad belőlük. Erőteljes keleti hatások, ázsiai szemlélettel átélt mikro-és makrovilág jelenik meg Orbán Dezső ausztráliai festményein, bár az olykor felületesnek, formálisnak tetsző atmoszféra és kísérletezések kapcsán felmerül, hogy vajon átélhető-megélhető-e teljes hitelességgel egy európainak a Kelet.
A negyvenes évektől Orbán átütő sikereket arat képeivel Ausztráliában, festészeti iskolát alapít, művészetoktatói könyveket ír, majd több alkalommal képviseli új hazáját nemzetközi művészeti bizottságokban és konferenciákon, számos elismerésben részesül. Összetett, szerencsés alkat, akinek emocionális művészi szemlélete racionális életszemlélettel társul, e tulajdonságai és túlélő, megújulni képes karaktere tették képessé arra, hogy egy másik kontinensen új életet kezdjen élete delén. Orbán Dezsőt természettudós világlátás és rendkívüli tudatosság jellemezte, a művészetet mégis valami ösztönös dolognak tartotta, mindeközben intenzív kapcsolatot ápolt kora képzőművész, zenei és irodalmi elitjével. Egy londoni interjúban „a művész gátlásoktól mentes képzelőerejét” nevezi „a műalkotás legfőbb erényének”, a mű elsődleges kritériumaként pedig „nem élethűségét, hanem meggyőző erejét” említi.[4] Az európait, vándorútjáról egy méltó emlékkiállítás és katalógus hozta haza és hozta közel.
 
Városi Művészeti Múzeum, Esterházy-palota, Győr
2009. november 20 – 2010. január 17.


[1] Kassák Lajos: Könyves Kálmán Szalonja. MA, 1917/7 in: Éljünk a mi időnkben, Budapest, 1978. 19-21.
[2] Feleki Géza: A Nyolcak / A Nyolcak kiállítása a Nemzeti Szalonban. Katalógus-előszó, 1911.
[3] Kassák Lajos i. m.
[4] Gereben Katalin tanulmánya az Orbán Dezső (1884-1987) - Egy európai, vándorúton című katalógushoz, 2009, Győr