Lenyomtatva

a Krakkói Nemzetközi Grafikai Triennálé anyaga Győrött, Balkon, 2004/XI-XII

A képek sokszorosítása legalább akkora horderejű vívmány, mint a szöveg-nyomtatás, mégis magától értetődőbben terjedt el s vált újabb és újabb médiumok termékévé. Áldozatává? Alkotásává? A Gutenberg-galaxis természetesen ezer szállal – többek között a papír rostjaival – kötődik a nyomtatott kép, a grafika világához és a többszöröződés-egyediség, ismétlődés-egyéniség paradoxonát mind magukon hordozzák. A modern-posztmodern grafika világában hagyományosan erős lengyelek rendezik ma a kontinensünkön egyik köztudottan legfontosabb periodikus képgrafikai világ-tárlatot, a Krakkói Triennálét. A rajzművészetében Kondor Béla és nemzedéke által a hatvanas-hetvenes években felfrissült Magyarországon Miskolc rendezi a legrégebbi, immár internacionális grafikai seregszemlét, Győr a legtágabb kitekintésűt, kezdettől fogva nemzetközit. 2004 végén Győr lát vendégül egy pazar válogatást a Krakkói Triennálé 2003-as anyagából.

Bár civilizációnk manapság trendek alapján igyekszik (t)rendeződni, a képzőművészek közül talán a grafikusnak nevezettek egyéni útkeresése körvonalazódik (képileg) az egyik legélesebben, ölt testet meglehetősen markánsan. A perszonalitás konoksága nem a (kör)vonallal, vagy mással való vizuális elhatárolódásban és nem a trendeknek történő  hátat fordításban leledzik, hanem épp az eszköz-műfaj-választás sokféleségében, a nyomhagyásban, az úgynevezett trendekhez való viszonyulásban. A grafika léptéke mindenekelőtt univerzális lett, a nyomatok az alig tenyérnyitől a monumentális méretűig terjednek. A megmunkálásban, felületkezelésben ugyan úgy tűnik, a bravúr meglehetősen döntő értékmérőként állandósult, napjaink grafikájára nem húzható sem a cizelláltság, sem a festőiség, sem a plaszticitás, sem a költőiség, mint egyeduralkodó elemek jelzője. De mindegyikre és mindezek ötvözetére is láthat példát bőven az év végéig Győrbe látogató. A tarka, vagy monokróm, mítikus vagy lírai, groteszk vagy drámai képektől a finoman felborzolt, majd még finomabban visszasimogatott fémlemez nyomatán át a vehemens gesztusokig és virtuálisan fogant – lenyomtatva megtestesülő jelekig igen sok minden – most, jellemzően a grafika. 

Szerencsés, hogy évezredünk elejét nevezhetjük 0-s (nullás) éveknek is, hiszen sok mindenben az alapkérdések újra-feltevése zajlik, igen, mint egy évszázaddal ezelőtt, csak sok tekintetben új dimenziók, nézőpontok, viszonyok közepette. Az analóg és virtuális kép-csináló eszközök „tombolása” egyebek közt felveti az azonosság-önazonosság, alkotó-egyéniség dilemmáját. Persze, hogy sokan nyúlnak a számítógéphez, mint grafikai médiumhoz, hiszen épp problematikája miatt kellőképpen provokatív képi eszköz, a képzőművészet és kultúra viszonylatának egyik lehetséges kutatási tárgya, határterületek faggatásának szeizmográfja.
Az egyik fődíjas – David Kidd (Kanada) - egy rendkívüli emocionális és felületi finomságú nagy fekete-fehér digitális nyomat, mely ösztön-és tudatvilág, álom és valóság – s egyúttal fotó és grafika határmezsgyéjén szólal meg finoman. A további előkelő díjakat olyan japán, lengyel, francia, szlovák díjazottak kapták, akik eléggé eltérő módon, de szakmai bravúrral megoldott érzéki-érzékeny-elegáns felületekkel és jelekkel nyilvánultak meg. Olyan vizuális evidenciákról, mint a körről (Haász Ágnes, Stephen Iggs), a portréról (Chang-Soo Kim, Eve Kask, Cécile Boucher), a gesztusról (Norbert Nestler, Modhir Ahmed) és a naturalitásról (Young Ae Lee, Naoji Ishiyama) különbözőképp megjelenő képi vélekedések is elismerésekben részesültek. Napjaink grafikája, valószínűleg a technikák tradicionális, meghatározó mivolta miatt is, előszeretettel foglalkozik a hagyományhoz, a mítoszokhoz fűződő viszonnyal, s ilyesmik újraértelmezésével, újrateremtésével (M. Rao, W. Crothers és mások). Sok lenyomat témája – olykor nyilvánvaló, önfeledt öncélúsággal – a képi és gépi effektusok sokfélesége, szembesítése, experimentális felvonultatása (A. Candiani, D. Josef, W. Krzywobłocki, M. Cleempoel, Z. Janaček, J. Mĕřička stb.).

Amint meggyőződhetünk róla, rajz, fénykép, fény és kép határterületei sok művészt foglalkoztatnak, akár hagyományosabb technikákhoz, akár a számítógéphez nyúlnak a válasz kifejező eszközeként. Korunk társadalmi, egyéni, vizuális, kulturális vagy ökologikus aktualitásai, problémái a grafika látó-és láttató körében (is) vannak, olykor hűvös kérdésfelvetéssel, máskor ironikus idézetszerűséggel vagy nyers szókimondással, illetve lírai megfogalmazással. Meg-megújulni képes műfaj ez tehát, mely álom és technika kimeríthetetlenségét, a világ sokféle lenyomatát hordozza, a szellemi ön-reprodukálás egyik izgalmas labirintusa. Az efféle „kép-klónokkal” gazdagszik a világ.