Art in Flexum, azaz művészet a kanyarban

 

A cím szójátéka a művésztelepet szervező társaság és Mosonmagyaróvár latin nevének kombinációjára utal. Az Ad Flexum a Duna kanyarulatába települt város római kori neve, melyet most is, amint évek óta immár, művészekkel és művészettel töltünk meg nyaranta (is).
Ha a szójáték után a számokkal akarnánk játszani – miért ne – akkor azt mondhatnánk: 2010 nyarán majdnem 10 (merthogy 8) művész a 4 égtáj felől érkezve 10 napon át dolgozott, hogy aztán július 10. napján bemutassa mindezt Önöknek.
Szóljunk a művészek itteni munkálkodásáról, jobb híján ABC-sorrendben haladva: az Angliában élő irániAfsoon a térkép, a különböző nyelvek szövege valamint a textil szövete révén szőtt, montázsolt képi-textúrákat (milyen különös, hogy a magyar és a latin nyelben is mennyire hasonló a textil-textus-textúra, mint a szövet-szöveg-szövevény szavak). Világfa és Szárnyaló költészet című művei arról győzhetnek meg mindannyiunkat, hogy a képi világnak és az emberi belső világnak a lélek-nyelve közös és nemzetközi, olvasnunk elsősorban nem a sorokban és a sorok között, hanem a tekintetekben, a vizek hátáról és a madarak röptéből kell tehát megtanulnunk, hogy értsük egymást.
A szerbiai Vajdaságból származó, jelenleg Pécsen élő Bakos András festészete kulturális-szociológiai közelítéssel fordul a világ dolgai felé. Bokszolójának torzító közelsége az antik hellenizmus szenvedélyes, heroikus művészetét (és témaválasztását) idézte fel bennem, miközben színes, szinte elfolyó, zavarbaejtő intimitású képisége korunk plazmaképernyőkbe szorult ikonjait szembesíti önmagukkal és minket önmagunkkal.
Szintén a ráközelítés, a híres olasz filmrendező Antonionitól ismert nagyítás vizuális és szociológiai módszerét használta sajátos, fekete-fehér évkönyv-vágásánál, tabló-fragmentumánál. Személyesség-személytelenség, rideg tárgyilagosság viszonylatáról, viszonylagosságáról nyilvánul meg. A győri Kurcsis László kicsi, töredékszerű és nagyobb lapjain, valamint triptichonszerűen elrendezett kő-angyalain archaikus korok és őshagyományok profétikus alakjainak sajátos társításain, szimbólumain keresztül szól most hozzánk. Enyészetbe mosódó, cizellált vagy geometrikus jelei, felületei, spirituális vagy pszeudo-tájai letűnt koroknak és egyszer letűnő korunknak állít személyes emléket.
A Kelet-Magyarországi, de Sopronban élő művészházaspár hölgy-tagja, Magyar Mónika ezidáig a klasszikus grafika fekete-fehér mivoltában is igen gazdag eszköztárával szólalt meg lírai-drámai lapjain. Most különös izzású táblaképeket festett, melyeken talányos alakok, sziluettek misztikus történéseibe avat be. Vörös ragyogású aranykora, megdermedt, homok-lepte világa, magánmitológiájának újabb fejezetébe kalauzol. Párja, Szőcs Géza tömörségükben is gazdag rétegzettségű képek dinamikus alkotója. Grafikusnak is, festőnek is vérbeli, expresszív alkat, akinek átvilágított (ha úgy tetszik, fényt kapott) házai emberi sors-jelképek, egyszerre rokonai minden lelki és fizikai hajlékteremtő törekvésnek és több filozofikus-profetikus ház-előképnek. Így Piranesi romantikus, monumentális ókor-ábrázolásai, víziói és Kondor Béla egzisztencialista, borúlátó töltésű építményei-grafikái is felidéződhetnek bennünk.
Jaroslav Uhel a geometriát, a földszerűség hol sötét, hol ragyogó misztikumát és az ortodox ikonok atmoszféráját társítja letisztult kép-költeményein. Sors-szerűség, metafizikus tériség és szakrális mélységek egyaránt jellemzik progresszív, üzenet-értékű munkásságát.
Vecsei László Ezékiel festészete emblematikus, grafikai és festői elemekből építkezik. Ősi jelképeket tölt meg időszerű töltéssel, tartalommal és jelenít meg maian vibráló közegben. Ez a képi ténykedés egyszerre hordoz őshagyomány-tisztelő alapállást és érthetően szkeptikus-ironikus hozzáállást is.
A névsorban utoljára maradt Kai Wolffal kellett volna kezdenem, hiszen az ő egyéni tárlatával kezdődött a művésztelep, mert ő volt a tavalyi év díjazott alkotója. Plasztikáin az anyag jellegének és a fizika törvényeinek tiszteletben tartása mellett is érvényt szerez magának a humor, a régi népi tárgyak naiv báját idéző irónia, a kézműves tradíciók ismerete, a geometria reduktív ereje. Kisplasztikái működő objektumok, térbeli tömör jelek és az emberi tervezés-gondolkodás illusztrációi is egyben.
Csupán a saját olvasatomat osztottam most meg Önökkel, talán némi segítséget is nyújtva a tájékozódásban, de nem feltétlenül kell hallgassanak rám, engedjék megszólalni a műveket és érezzék jól magukat közöttük.
 
Elhangzott a 12. Art Flexum Nemzetközi Művésztelep zárókiállításának megnyitóján, 2010. július 10-én, a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumban