Gondolatok papíron

Hazai és külföldi művészek papírmunkái a Vass-Gyűjteményben
Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény Galériája, Veszprém

 
 
            A karakteres, egymást kiegészítő, erősítő vizuális együttállások és értékek méltón fémjelezhetik egy város kultúráját, akár önmagukban is. A középkori királynék városa, a barokk belvárossal, de igen színvonalas kortárs építészeti-belsőépítészeti terekkel rendelkező Veszprém nem nyomul közepes fesztiválok egymásba érő láncolatával, csupán néhány, de erős kulturális pillérre épít (köztük persze fesztiválra is), az egyik ilyen a Vass-Gyűjtemény. Most A gondolat szépsége címen papírra készült művekből szerepeltetett finoman pazar válogatást.
A jelen szelekció, de az egész Vass-gyűjtemény egyik markáns és mű-közösséget erősítő jellemzője, hogy a térben és időben egymáshoz akár távol is születő művek stiláris-spirituális párhuzamokat mutatnak fel és erősítenek kölcsönösen. A gyűjtemény emeleti keskeny termében például Konok Tamás Pajzs című 1975-ös krétarajza és De Vries 1990-91-es konceptuális vagy inkább arte povera-s földdel dörzsölt papírjai színben-felületben mutatnak rokonságot. Az említett művészek, de az egész Vass-Gyűjtemény egyik erős vezérmotívuma a zeneiség, ritmika, a szó legprogresszívebb értelmében.
Rupprecht Geiger (1908-2009) Vörös Veszprémnek című közelmúltbeli geometrikus szitanyomatai a kevesebb fénnyel bíró földszinti kis térben tüzes tömörségével érinti meg a kíváncsivá tett nézőt. A következő, egyre táguló és növekvő fényű termekben egyre szélesebb spektruma tárul fel a közelmúlt papíron jeleket hagyott hazai és európai művészetének. Nem a tradicionális cizelláltság, hanem a reduktív, letisztult vizuális nyelv, amely talán a némileg közös vezérfonala az amúgy változatos válogatásnak. A kiállítás meghívójának, plakátjának illusztrációját adó Bridget L. Riley-grafika átlókba, ívekbe rendezett színgazdag nyomat méltón fémjelzi a tárlatot, de erős komponense a mű-repertoárnak még Jan Voss összetettségében is egységes színes karton-reliefje.
Hazai és nemzetközi téren ismert alkotók művei is gazdagítják az anyagot, így a Veszprémben nemrég önálló kiállítással szerepelt Sean Scully művei. Megyik János munkája két cím nélküli, pauszpapírra készült ceruzarajza és Nádler István friss vörös-fekete gesztusokból felépített B.55.No.6 című művei erőteljes felütések a markáns életmű-jeleket felvonultató termekben. A szobrászatban is radikális, kísérletező utat bejárt Csíky Tibor (1932-1989) most szereplő grafikáin is örvénylő, pulzáló felületeket hozott létre az egyik alapvető grafikai elemből, a vonalból (Erővonalak 1-4, 1967). Itt is a ritmussal, a felületi-plasztikai törvényszerűségekkel lehetséges azonosulás kérdései hívták életre rajzait. Bak Imre, aki korábban emblematikussá érlelődött misztikus magánmitológiát épített fel festészetével, a közelmúltban egyre redukáltabb geometria felé fordult. Munkáin egy ideje főként derékszögű motívumok szerepelnek, kontrasztos színfelületei egymásba strukturáltsága olykor téri atmoszférákba, történésekbe vonják a nézőt. Barcsay Jenőtőlhatvanas-hetvenes években készült vonalas rajzokat, makro-mikro képi minőségekké absztrahált táj-struktúrákat láthatunk, mellette az ismert Párizsban élt szobrász, Marta Pan (Pán Márta) egyik Veszprémben található fekvő ellipszis fém-művének finom, könnyed rajza. A kis rajzok társaságában kis barnás rézkarc-hármasával jelenik meg Deim Pál ikonikus képi világa és a közelmúltban elhunyt Hetey Katalin sajátos fémes geometriája, most súlyos, bartóki hangú grafikán, feketén fehér folt-vonalrendszerével.
A zegzugosságával is impozáns terekből álló Vass-gyűjtemény emeleti termében több külföldi, némileg konceptuálisabb, matematikusabb indíttatású grafikái sorjáznak, továbbra is egymással jól kommunikálva, kiegészülve. A színelméleti munkásságáról ismert Johannes Itten-től4 hármashangzat-modulációt látunk, derékszögű hálózatával is finom zeneiségű színesceruza-grafikáján. Jiří Kolár 1982-es kollázsa Picasso Ovidiusára készült frivolan egyszerű, plasztikus papírmunka, Haász István cím nélküli, bársonyos derékszögű színmezőket társító pasztellje és Robert Mangold elegáns, ünnepélyes vörös-fekete-szürke rajzai, vázlatai színben is, ritmus-szemléletben is méltó rokonai egymásnak. A szokásosan elegáns, de meg-megújulni képes geometria fragmentumai felelgetnek Sol Lewitt (1928-2007) trapéz alakú fekete-fehér papírmunkája és Jerzy Grabovski (1933-2004) dombornyomott merített papírra készült radikálisan tömör szerigráfiáján. A képiség kritériumainak alapkérdéseit, redukáltságának szélsőértékeit feszegeti Fred Sandback derékszögben közelítő vonalstruktúráival, Kenneth Martin milliméterpapíron egymást fedő vonalsík-struktúráival, Alan Charlton szintén milliméterpapírra készített repetitív tanulmányával és Werner Haypeter is 2008-as hasított, hajtogatott papírra készült ceruza és akvarell-munkáján. T. Müller 2001-es expresszív rácskompozícióin egyesíti geometriát a gesztussal, Antonio Calderara mértani felületeket feleltet meg egymással majdnem monokróm 1973-as szitanyomatain, míg Camille L. Graeser horizontális színmezőkből felépített tanulmányt készített „azonos színmennyiségeket tartalmazó szerkezetváltó színpárokhoz”.Azonos színpárok társítása is megfigyelhető eltérő geometriai viszonylatokban: Agnes Martin derékszögű háló rendszerbe, Jean Gorin körrel „konfrontálódó” derékszögű koordinátákba viszi bele fekete-sárga színkettősét, Burgoyne Diller pedig mondrianos logikájú finom ceruza-színmezői centrumába helyezi az iménti koloritot (is).
 

(Balkon, 2011 / 1.)