Közelmúltunk közel

Szép múlt vár ránk - Asztalos Zsolt, Csáky Marianne, Gőbölyös Luca és Karina Horitz kiállítása 
Művészetek Háza – Csikász Galéria, Veszprém, 2011. február 4 - március 26. (Élet és Irodalom, 2011. március 18.)

 
Nem „végképp eltörölni”, nem a mába átemelni vagy letagadni, hanem személyes alapállásainkból, érintettségünkből reflektálni rá. Közelebbi és távolabbi múltunkat illetően ilyesmi autonóm és szubjektív vezérlőelv(ek) körvonalazódnak a veszprémi Művészetek Háza Csikász Galériájának Szép múlt vár ránk című kiállításán, melynek kurátora Bordács Andrea volt. A mögénk került idő transzparens rétegeinek egymásra rakódásával, ugyanakkor a mindnyájunkat meg-megszólító múlt-fragmentumok egymásba játszásával szembesülhetünk a zegzugos múzeum-terekben. E sajátos transzparencia áttételes-tartalmi feszegetése, a közeli vagy távolabbi múlthoz fűződő viszony személyes megnyilvánulása négy különböző, s ezáltal akaratlanul egymással is kapcsolatba lépő mű-sorozatban nyilvánul meg.
Asztalos Zsolt Tükörportréit látva, pontosabban azokban önmagunkkal találkozva, összemosódva a kép-tükrei mögül ránk tekintő arcokkal, természetesen tartalmi és műfaji déja vu-érzésünk támadhat. Például Derkovits radikálisan megosztott mezőjű és szemléletű, Vajda Lajos ikonos tömörséggel egymásba fonódó vonalvezetésű, vagy később Baranyay András kierkegaard-i filozófiával átitatott, köztük Jane Morrissal társított önarcképei idéződhetnek elénk. De amint a kiragadott-felsorolt mindössze néhány példa eltérő mivolta is utal rá, ön-és múltreflektív művekben szinte törvényszerűen csupa egyéni, intim atmoszférájú produktum született-születik, így Asztaloséi is. A művész úgy említi a tükröződések révén egymásra vetülő személyek és idők relációját, mintha „sorsuk egy pillanatban találkozna”.
A Budapesten és Brüsszelben, valamint a Távol-Keleten is dolgozó Csáky Mariann is családi kötődésű fotográfiákat dolgozott fel perszonális történelmeként. Felnagyított régi családi fotókra varrt rá selyemből kivágott figura-sziluetteket. Az Időugrás – Varrott képek című műve nagyobb méretű fotóapplikációk sorozata, melyek egyúttal a művészettörténet olyan képtoposzaira, zsánereire is reflektálnak, mint például ’Madonna a gyermekkel’. Másik sorozata (Időugrás –Light boxok) alapját a kicsi, nagyapjától örökölt, családot (benne őt is) megörökítő fotók fekete-fehér síkfilm-negatívjai és üvegnegatívjai képezik, melyekbe későbbi önmagát újra belefotózta. Tenyérnyi tükrös light boxai kis újraértelmező szelencék, melyek szereplőinek manipulálásával új viszonylatba helyezi a családi múltat és önmagát. 
Gőbölyös Luca Lentikuláris képeinek idő-és képsíkjai történelmi síkok, dimenziók is: gyermekkora szubjektív és objektív történelmének egymásra vetülő fragmentumai, száraz tárgyilagossággal megfogalmazott kommentekkel. A kiragadottságok és a hetvenes-nyolcvanas évek tökéletlen színhelyességében megjelenő erős nagyítások, valamint az írógépes karakterű szövegek révén egyszerre retrós hangulatú és 21. századian erőteljes virtualitást-vizualitást sugároz. Sorozata mind a négy képe egyenként 3-3 nézetet hordoz, a szemlélő pozíciójától függően találkozik a megelevenedő látvánnyal: az egyik nézeten a művész gyerekkorának egy objektív ténye jelenik meg, a másikon ami akkor éppen foglalkoztatta, s a harmadikon, hogy mi történt akkor a szüleivel.
Karina Horitz Hibrid memória című installációján a nagyszülei régi fotóin bizonyos szereplők mozdulatait, mimikáját átvéve azonosul egy-egy szereplővel, úgyhogy a régi fotókra rávetíti magát, így egybeolvad az őseivel. Mivel a fotókat életnagyságban felnagyítva áttetsző vászonra rögzítette és lógatta térbe vagy helyezte falra, így nemcsak ő, hanem a néző is részese lehet ennek az azonosulásnak: személyes jelenidőnkben lép(het)ünk a kivetített fotó terébe és idejébe.
 
()