A grafikus gúnyája

Magyar Mónika és Szőcs Géza kiállítása a soproni Pannonia Galériában, VÁRhely, 2005/IV

Aki egy szállodába belép, leveti kabátját és hosszabb-rövidebb időre megpihenni tér be (e térbe). De a hotel-vendég nemcsak befelé figyel és él ilyenkor, hanem a környezet által igyekszik otthonosan érezni magát, akaratlanul is valamit itthagyni önmagából és valamit élményszerűen hazavinni magában. Tisztelt Hölgyek és Urak, Vendégek és Szállóvendégek, most is ezért vagyunk itt, de most kivételesebb, ezáltal ünnepélyesebb a pillanat, mert képek és művé avanzsált tárgyak révén több, mélyebb találkozásokra is mód teremtetett. Magyar Mónika és Szőcs Géza grafikusművészek jóvoltából, akik alkotásaikat osztják meg velünk. Szándékosan kerültem az imént a műtárgy szót, mert mintha abból lenne legtöbb körülöttünk, ezektől nem látjuk a valóságot, önmagunkat. A két fiatal művész pedig ezt a tarka műviséget és tetszelgést igyekszik kerülni, hát azért, hogy szellemi-lelki gúnyájuk alatti önmagukat megmutassák, hogy egy nagy szállóvendég, Ady Endre szavaival mondjam, „látva lássák” őket. Itteni műveik közös vonása, hogy egy sajátos ragyogást, egy hivalkodástól mentes aranykort idéznek, vagy inkább teremtenek.

Magyar Mónika szikáran, szálkásan, de széntechnikája ellenére festőien ábrázolt, arannyal megfényezett lapokat mutat be, melyeken emberszerű alakokat, természetes és épített környezetre utaló elemeket látunk, motívumai egymásból következnek, de megküzdenek létükért, előtűnnek és eltűnnek, sötétlenek vagy ragyognak. Úgy is fogalmazhatunk, hogy Mónika rajzai a nők egyik adományaként ünneppé emelik a hétköznapot, különösen, hogy gyermeknek adott tegnapelőtt életet. Anyaságának és aranyának szerepe tehát, hogy fényt tesz a helyére, az árnyba, grafikái a dolgok egymással való kiegészülésének vágyát, fázisait rögzítik. Nem véletlen, hogy a ház sok nyelvben nőnemű szó, képeken primitíven ábrázolva is zárt forma. Itt is zártságra törekvő alakzatok vannak, melyek rend ígéretét-esélyét hordozzák, a biztosat lebegtetik, hol erősebben megszólaltatva, hol meg halkan suttogva.

Szőcs Géza új munkái adták e mondandó cím-ötletét, az ő alkata tényleg több ponton köthető a fentebb már említett költőhöz. Vehemensen a hagyományos műfaj és forma szélsőértékeit keresi, határterületeit kutatja, igen sokféle olvasatát igyekszik feltárni a lenyomat szónak és ezáltal önmagának. Az érlelés fontos ismérve tehát Géza alkotói tevékenységének, hosszasan vallatott témák és a végsőkig körüljárt motívumok jellemzik, úgy csinál expresszív grafikákat, hogy közben mindvégig szigorú marad. De alakzatait nem összeszedi, hanem maga kreálja, aztán megosztja velünk a forma evolúcióját, a keresés, az alakulás stációit, a maga személyes geometriáját. Többek között ebben rejlik munkásságának mélysége, ereje.

Itt és most legfőbb gúnyája, a mellénye az egyik fő téma, de senki ne keressen holmi exhibicionista divatbemutatót: kontrasztos, súlyos hatású arany alakzatokat látunk, itt-ott plasztikus hatásúan röntgenkép-szerűen átfakulni, finom, de markáns, gazdag dombornyomásokkal felülírva. Fokozott biztonságra ítélt helyeken, repülőtereken, beléptetőrendszerek által szigorúbban őrzött objektumokban szoktak tárgyaink, s ezáltal önmagunk átvilágíttatni, ilyenkor látjuk táskánk és zsebeink sötét mélyét tarkán feltárulni. Az itt látható zárt szitanyomásos alakzatokban egy férfiember és egy alkotó tárgyi eszköztára válik személyes, spirituális térképpé számunkra.

Szőcs Géza másik bemutatott anyaga is a perszonalitás objektum-tára, ha lehet, még inkább, hiszen valódi kis tárgyakról van szó. Az élet játszmájának sakkfigurái ezek, de a játékszabályok alakulásáért mi vagyunk felelősek, ismerősnek tetsző csata, mint Bergmann Hetedik pecsét című filmjében. Kicsi, még szinte most is alakuló, bennünk folytatódó relikviák ezek, amelyek a maguk jelképes, olykor ironikus, olykor memento-s mivolta miatt egy hosszú hagyományláncolatba illeszkednek, mely az ókori idoloktól a világháborúk frontjain szenvedett eleink zubbony alatt rejtegetett emlékein ível át. Misztikus, nehezen szavakba önthető rendeltetésű dolgokkal van dolgunk, hiszen szavainkat helyettesítik – önmagunkat jelentik. Igen, a talált, beavatkozásunkkal személyessé avatott tárgy hasonul hozzánk, szinte azonosul velünk, úgy olvashat belőle bárki, mint a tekintetünkből. Míg a grafika a világ rezdüléseinek, sebeinek, indulati-gondolati lenyomata, úgy ezek a tárgyak élménysűrítmények, Géza közelmúltjának esszenciái, akár baráti beszélgetések szobrai, vagy esemény-vélemények plasztikái, netán a Lővérek erdei leleteinek foglalatai.

Nem homályos, hanem éles, metszett, faragott és metsző tükreit tartja elénk most két képzőművész, segítenek színről színre látnunk.

Remélem, mindannyiukról sikerült valamelyest lesegítenem a felesleges gúnyát, hogy könnyedebben és nyitottabban elmélyülhessünk a két alkotó világában és létrejöjjenek igazi találkozások ma este ezen a helyen…