Tartalmak és tartamok rétegei

Takako Matsukawa grafikái a győri Városi Képtárban, Új Művészet, 2006/XI

A jelenleg Bécsben élő grafikusművész Niigitában (Japán) született, művészeti tanulmányait Tokióban, Párizsban és Bécsben végezte. Kétszer vett részt a győri Nemzetközi Rajz-és Grafikai Biennálén, most pedig a tavalyi győri Művésztelep díjazottjaként szerepelt a folyók városában önálló kiállításon. Művészete a természettel és a japán képi tradíciókkal fenntartott elmélyült, de kereső, kísérletező párbeszéd. Grafikai és festői kifejezőeszközöket ötvöz, grafikai technikákat kombinál.

A győri múzeum késő-reneszánsz átriumában tárlókba fektetett kicsi, hosszúkás nyomatok fogadják a nézőt. Víz-tér, Fény-tér címeket viselnek a tektonikusan felépített, föld-és vízszínű nyomatok. Ezek a kis intim hangulatú „ablakok” mégsem vonják a nézőt terekbe, legalábbis az európai reneszánsz gyökerű perspektív spatiumba nem. A tér – segít ráébrednünk Matsukawa – a keleti ember számára, a világot holisztikusan szemlélve, valaminek a helye, akár csak jelzésként meghatározva, háromdimenziós mivoltára történő ábrázolási utalás nélkül. Rétegekben leledző, esszenciális víz és fény van itt, nem matériákat ábrázoló vagy tároló, hanem anyagok spirituális jelenlétét megvalósító grafika révén. A címek és művek egyik legfőbb tanulsága szellemi értelemben számunkra, hogy alkotójuk vízről is, térről is másként gondolkodik, mint mi. Különböző grafikai technikákat, olykor egyedit és sokszorosítót is, kombinálva használ Matsukawa, melynek révén gondolati-és időrétegeket helyez egymásra, feleltet meg egymásnak. Horizontális és téri rétegek, szín, fény, időrétegek simulnak itt össze. Formai tradicionalitása ellenére metafizikai elemekből építkező művészet ez, ahol a fényoszlop a földszínek sötétje mögé rejtett fény, a víz a mozdulatlan rétegekbe zárt lényeg, a tér a valami mögöttiség misztériuma.

Győri tárlata első termében a japán képzőművészet tájábrázolásainak örökségébe, de a képi közhelyek helyett helyekre, szellemi, ugyanakkor nagyon is valós, személyes terekbe kalauzol, pontosabban avat be. Beavatás ez, amint a teaszertartás részese is beavatott. Lehet ugyan szellemi és vizuális rokonságot találni műveivel, ugyanakkor Matsukawa erdeje spirituális erdő. Minden értelemben a sok leheletfinom réteg alkotója ő: így anyag-beavatkozásai egymást felülíró minőségek, vitázó-összeérlelődő érzelmi és gondolati tényezők, sokszor a végsőkig vallatott színek, formák, matériák. Hosszúkás, álló képhármasok, vagy képötösök, a mindvégig rendkívül tiszteletben tartott japán papírokon. Matsukawa családjában is voltak papírkészítők, Japánban százával működtek nem is olyan régen még a sokféle papírt készítő papírműhelyek, mára egy-kettő maradt mutatóba. Ezek az elég nagyméretű papír-táblaképek tulajdonképp ismerős, évezredes japán témákat láttatnak: sziklákat, tengert – követ és vizet, két ősi természeti tényezőt, de mindazonáltal idő, szellem, helyeit, szubsztanciáit. A sok alkotói beavatkozás, anyagbeavatás letisztult, absztrakt képződményekké alakítja a látvány-elemeket, az anyag anyagtalanná, a formák viszonylatokká lényegülnek, a színeket belső késztetések hívják életre (A Föld emlékezete I-II-III., A tengernél).

Takako Matsukawa erdeje, melyben igazán a következő teremben részesülünk, szellemi, ha úgy tetszik, gondolat-modellező erdő. Fekete-fehér sfumatójában éppúgy felfedezhetők az európai képalkotás legősibb elemei, mint több, XX. század eleji izmus is. Kis időbeli változásokat, finom elmozdulásokat rögzítő grafikáin Matsukawa sok vékony anyagréteget hoz létre, ezek egymás alól előtűnve hordozzák meditációs tartalmukat és időmérő tartamukat. Porózus, hol lágy, hol markáns felületeit és alakzatait gyakran írja felül kis téglalap alakú jelek applikáltnak szánt, esetleges rendet teremtő hálózatával. E vizuális ténykedéseinek összhatása József Attila rendkereső „világmodelljét” juttatja eszünkbe, mindenekelőtt az Eszmélet-et. Takako erdeje árnyas lombok nélküli hely, mentális-meditációs centrum. Egyszerűen, de kozmikusan tár fel mikro-és makrovilágokat, mint a haikuk a maguk tömörségében, három sorukkal és tizenhét szótagjukkal. Egyszersmind letisztult belső rendet keres és vetít ki, harmóniát áraszt, ahogy ezt, a növényzetet mellőzve a Zen úgynevezett szárazkertje teszi.

Takako Matsukawa olyan ember és olyan alkotó, aki együtt lélegzik a természettel, ilyen értelemben empatikus, de nem etetős vagy érzelgős műveket készít (Vízfény, Vízfátyol, Víztér). Egy-egy grafikája is többnyire idő-fázisokat ér tetten, de kedveli a 3-5 darabból álló kompozíciókat. Munkái repetitív elemeik, minimál-eszköztáruk mellett igen gazdag felületi megnyilvánulásokat, változóan szituálódó momentumokat hordoznak. Igen árnyalt, összetett jelentésrétegeiket a Matsukawa-művek a sok-sok lépésben felépített vegyes technika-alkalmazás által érik el és tárják fel. Gyakori, különösen képcímei ismeretében, hogy egy-egy dolgot és helyzetet annak ellentétével, hiányával, távoli képzetek utalásával fogalmaz meg: a Vörös hegyet zöld komplementerében, a Forrás-t tétovának tűnő, viszonylatokat felvonultató tájjal, Fénymezőket sötét rétegek révén… Matsukawa közvetítő, médium, aki meditatív grafikáival nem tesz mást, mint engedi és segíti, hogy szellemisége, személyisége és élményei bennünk elevenedjenek meg.