A fal helye(tt)

A Convoy Berlin című kiállítás, Csikász Galéria,
Művészetek Háza, Veszprém

 

Talán többen is egyetértünk abban, hogy önmagában nem a legszerencsésebb dolog és legkreatívabb szempont azonos lakóhely alapján összegyűjtve szerepeltetni művészeket. De abban még többen egyetérthetünk, hogy vannak városok, amelyek intenzív légköre, kedvező, ösztönző közege tarka, vonzó és meghatározó centrumokká teszik őket. Az utóbbi években Berlin szerzett ilyen, egyre erősödő pozíciót magának a művészeti világban: ma a képzőművészek egyik európai Mekkájaként páratlan hírnévnek örvend, s míg a kilencvenes években csak a „bennfentesek” ismerték fel a városban rejlő lehetőségeket, mára egyre többen helyezik élet-és alkotóterüket ide(1). Tehát Berlin a világ minden részéről vonzza a kultúrateremtőket, akik az expanzív metropoliszban a lehetőségek városát látják. A fal lebontását követő évek Berlinje a rögtönzött művészeti események helyszínéből a globális művészeti szcéna és piac egyik központjává avanzsált a város, melynek kulturális-művészeti arculatára jelenleg is a folyamatos alakulás és rendkívüli sokszínűség jellemző. E tarkaság legfőbb komponensei az itt élő művészek sokfélesége, hiszen jelentős részük nem a város vagy tágabb térsége szülötte.

A veszprémi Csikász Galéria zegzugos, boltívekkel, beszögellésekkel, de világos-tiszta falfelületekkel tagolt belső térrendszere remekül választotta el és fűzte össze a berliniek konvojának munkáit. Az előtérbe – de nevezzük már „a kiállítótérnek” – lépve Hannah Dougherty kis fa madárházai fogadnak, funkciójukkal, variabilitásukkal (3 házikó-típus 4-4-4 változata) is szelíd szimbólumai az otthon-itthon egyetemes, de intim fogalmának. A művész egyébként hosszú út vándormadaraként, amerikaiként találta meg új hazáját a nagy német kultúrvárosban. Ugyanitt (első helyiség) álldogál a padlón Björn Dahlem neoncsövekkel határolt (megvilágított) élű, háromszögekből álló térgeometriai tárgya, mely az asztrofizika (pl. kepleri érdeklődésű) világát köti össze esetlegessége, humora révén a hétköznapok elmélyülten keresgélő és barkácsoló művész-atmoszférával. A mű jellege, impozáns fénye miatt is némileg a kiállítás egyik emblematikus tárgyává vált. A komikum-tragikum határmezsgyéjén szedi szét és gyúrja sajátosan, olykor szimbolikus, szürreális elemekkel újra legfőképp volt hazája (Skócia) és a gyarmati világ történelmét Andrew Gilbert ironikus-kritikus festészete.

A második helyiségben található festményeivel Norbert Bisky, akinek Camp című akvarellje pedig a meghívóra kerülve lett a tárlat egyik „hívószava”, melynek kis strandoló figuráit körülölelő vörös háttér-lazúrja egyszerre hamiskásan idilli és fanyarul drámai töltésű, amint nagyméretű olajképei is. A művész NDK-s múltját, környezetét, önmagát is e többfrontos vallatás és küzdelem tárgyává teszi nagyméretű vásznaival is (Quorum, Köpet), bár a kiállításról szerkesztett olykor közhelyszerű, sztereotipikus, bár kétségtelenül közérthető, tárgyilagos megközelítésekbe bocsátkozó katalógusa(2) „apokaliptikus és komor” jelzőit túlzásnak érzem. Dennis Feddersen antik hatású fehér szoborfiguráját meglehetősen felülírja a ráhúzott hálózsák, mely a rejtőzés és a védekezés kettős hatásának számtalan olvasatát nyitja meg (úton levés, átmenetiség, idegenség, félelem, kiszakítottság stb.). Björn Dahlem vitrinbe zárt Valószínűségfája a művész már említett ironizálásának, áltudományos polemizálásának még inkább jellegzetes darabja.

Katinka Pilscheur világa reduktív és monokróm, de amint ez a borászat reduktív eljárására is jellemző, az elsődleges zamat-és jelleg, az anyag primer tartalmainak megőrzése a mű célja. Kis kép-tárgyainál a felhasznált matéria már önmagában jelentést hordoz, derékszögek közé rendezve, kiragadva eredeti közegeikből azonban új tartalmi rétegeik is feltárulnak (Lada-autólakk, Yves Saint-Laurent-körömlakk). Szintén monokrómak, de felületkezelésükben sokkal tobzódóbbak, organikusabbak Bettina Krieg fotó-élményekből táplálkozó, finoman gomolygó, de csupán tanulmány-szerű tusrajzai vagy egymásra rétegzett, rendet és rendetlenséget egyszerre felvonultató izgalmas szitanyomatai. A színtelenség trendjén továbbhaladva juthatunk el Sven Drühl klasszikus elődöktől kiragadott motívumok lecsupaszítása, újrarendezése által születő festészetéhez, vagy Rupprecht von Kaufmann komor, véletlenszerű szituációkat finoman megidéző piktúrájához. Mindketten kérdéseket nyitva hagyó, drámai, katartikus élményt indukáló képiséget teremtenek, képmérettől, témától függetlenül. Shannon Finley kanadai művész archaikus pajzs-szerű, misztikusan sejtelmes felületű geometrikus festményei hajtogatások nyomát viselő pszeudo-élekkel tagoltak. A madridi származású Secundino Hernandez a kollázsain mikro-makro-szférákat társít, melyek a hétköznapok többszörösen felülírt elemeiből táplálkoznak, állnak össze és esnek szét öntörvényű jelrendszerekként. Vásznain szelíden kimozduló szín-szimmetriák izzanak tompán. Különbözőképpen, de mégiscsak a ready made-t közelíti, illetve a mű és tárgy határterületeit, kereteit feszegeti a tárlaton több művész is, hullámzó minőséggel, intenzitással. A grúz származású Gotscha Gosalishvili szép, gazdagon árnyalt fehérekben derengő, lüktető Puzzle-ja nem hat különösebben elementáris erővel, langyos finomsággal felülírt (festett) talált páros rajz-portréja (nagynéni, nagybácsi) pedig messze nem mérhető például Arnulf Rainer hasonló művei hőfokához. Via Lewandowsky két, csontvázként meredő összetört kerti műanyag székről készült fotói szikár tárgyilagosságukkal meggyőzően hatnak, úgy mint emberei arc lenyomatát őrző, kissé memento mori-s tortája is. Az amerikai Ryan McLaughlin képregény-szerűen előadott, expresszivitásra törekvő, ironizáló csendéletei több izgalmas elvi, műfaji, hermeneutikai kérdést felvetnek, de ezekben mintha tétován meg is rekednének. A Stilleben-műfaj és a porté felségvizein markáns evezőcsapásokkal halad viszont Thorsten Brinkmann, szokatlan konstellációjú, lenyűgöző műveket hordva össze: azért és pozitívan szólhatunk „összehordásról”, mert nála a talált, szerepüktől megfosztott tárgyak, anyagok igen koherens új együttállásokat, fanyarul misztikus enteriőröket eredményeznek.

 

Balkon, 2013 / 1.



[1] Johannes Sperling: Convoy Berlin / in: C. B. kiállításkatalógus, Biksady Galéria, Budapest – DZA zu Altenburg, Németország

[2] Johannes Sperling idézett írása, 2012