Műkincsek a húsbolt fölött

A Titkos Gyűjtemény  a győri Esterházy-palotában
(Új Művészet, 2014 / I-II.)

 

A folyók városa több értékes magángyűjteményt mondhat magáénak és ezek egy része folyamatosan látható is. Most azonban egy olyan különleges kollekció látható Győrött, amely még sosem szerepelt így együtt és ebben a formában valószínűleg nem is fog többé[1]. Ráadásul a Titkos Gyűjteménynek az az Esterházy-palota ad helyet, amely a Radnai Gyűjtemény otthona is, a két műtárgy-anyagban pedig olyan nevek jelentik a közös pontokat, mint Barcsay, Derkovits, Egry vagy Rippl-Rónai. A sajátos, háromszög alaprajzú barokk palota egymás mellett és mögött sorakozó kisebb és nagyobb termeiben, olykor párhuzamos, hosszanti tereiben most egymással (is) kommunikálnak a két jelentős műkincstár darabjai. De vajon miként „titkos” az egyik?

Élt az Újlipótvárosban egy kóser hentes, akinek életútja egy viszontagságos, de keserédesen csodát hordozó illetve teremtő történet. Kövesi István, hétköznapinak nevezhető mesterséget űzve, közben a vészkorszakot átélve, Mauthausent megjárva, egy átlagos pesti lakásban évtizedek alatt létrehozta a szépség birodalmát.[2] A szó minden értelmében áldozatos mindennapi, kétkezi munka mellett felépített gyűjteményével a máig különös hangulatú, izgalmas és élhető XIII. kerületi miliőben egy kis Európát teremtett, ha lehet egyáltalán ilyen szinonimával jellemezni egy, a világ tulajdonképp szűk szegmensét jelentő festészeti kollekciót. Kövesi ráadásul egy olyan időszaktól kezdve fordult a műgyűjtés felé, amelyben a sajátos átrendeződés után a polgári értékrend afféle titkos zárványokban élt tovább. E műtárgy-kultúra túlélését pedig nagyjából két csoport látszott és tudhatta fenntartani: orvosok és kisiparosok (akkori szóhasználattal „maszekok”)[3]. Ilyen rezervátum lehetett a Csanády utcai mészárszék fölött bontakozó és gyarapodó gyűjtemény is, melynek 1981-es bemutatását egy, a rejtőzködő hazai műgyűjteményekből rendezett válogató tárlaton a Nemzeti Galériában Kövesi István már sajnos éppen nem érhette meg.[4]

A győri tárlat hosszúkás nyitótermében a gyűjtő életét-sorsát bemutató elegáns, informatív tabló után néhány eltérő méretű és eredetű kép vonja be a nézőt a gazdag kollekcióba. Szinyei, Lotz, Koszta mellett egy Hans Makart nevű holland festő expresszív kis színvázlata látható. Az eltérő hangulatú, fény-teli festményeket Gulácsy, Mednyánszky, Tornyai könnyed kezelésű felületeik ellenére is súlyosabb, drámai üzenetű képei váltják.

A kiállítás második helyisége a magyar posztimpresszionistáké, akik között a modernitás szelíd harcosának is nevezhető Rippl-Rónai József képei jelentik a vezérfonalat a gyűjteményben: a személyes elkötelezettség, a tanácsadók hatásos érvelése, vagy a gyűjtői szerencse, de inkább e három tényező együttállása, hogy Kövesi mintegy tizenöt művet szerzett meg tőle. A teremben láthatók még Csók István, Nemes-Lampérth, Czóbel egy-egy emblematikus csendélete és Berény Róbert, Uitz Béla letisztultságot és keresést is sugalló aktjai, portréi, valamint Scheiber Hugó egy-egy jellegzetes portréja és önportréja is.

Kiemelkedő hangsúllyal volt és van jelen a gyűjteményben Ámos Imre, a prófétikus festő, akinek rajzait mappában, festményeit üzlete feletti lakása falain őrizte a gyűjtő hentes. Az egymást erősítő, belső párbeszédeket indukáló képanyag négyzetes termének bensőséges atmoszféráját Ámos özvegyének, Anna Margitnak a képei teszik teljessé. Kövesi István az elsők között rezonált érzékenyen a hatvanas-hetvenes évek művészettörténeti kánonjából is kilógó két művész életművére. A fontos, chagalli hangokkal, egyetemességgel és sors-szerűséggel is párhuzamokat mutató említett művész-házaspár munkássága egyébként a szintén Győrött található Kolozsváry-gyűjteménynek is fontos, szerves része. Huszadik századi piktúránk olyan óriásai is a gyűjtemény részei lettek, mint Bálint Endre, Kassák Lajos és Bortnyik Sándor, akiknek eltérő karakterű, átgondoltan kiállított művei sajátos dialógust folytatnak egymással és a nézővel. Szakmailag beavatottabb körökben ismert, de évtizedeken át elhallgatott tény volt, hogy Bortnyik - Kassákhoz vagy éppen Chagallhoz és Arphoz hasonlóan – utolsó alkotói időszakában számos korábbi művét megismételte. Bortnyik itt szereplő, A pacsirta halála című képe (1963) is egy jóval korábbi művének (A festő, 1929) átdolgozása, mely tulajdonképpen az absztrakcióba merülés, a valóságtól elfordulás önkritikus elutasításának didaktikus képi megfogalmazása. A képi irónia és elegáns stiláris formai játékok mesterétől, kora jelentős tervezőgrafikusától ráadásul, konstruktivista és art deco-s művek egyaránt részei a szereplő kollekciónak, ezzel újabb nagyvonalú ívet feszítve a Titkos gyűjtemény gazdag egyetemességére.

Talán egyetlen hazai műgyűjtő sem fordított olyan, minőségi és mennyiségi értelemben egyaránt nagy figyelmet Perlmutter Izsák munkásságára, mint Kövesi István, bár még ezen kitüntetett megbecsülés révén sem került méltó helyére a festő a huszadik század hazai ítészeinek berkeiben. Perlmutter zsánereinek, városlátképeinek, portréinak egyaránt jellemzője az általa Párizsban és Hollandiában alaposan megismert korábbi vizuális trendek egyéni, virtuóz integrálása, mégis világunk kereső-kutató szemléletű, rácsodálkozó, friss olvasatait festette meg.

A szellemi elit nagyjai, az arisztokrácia és a pénzvilág számos alakja gyűjtő szenvedéllyel rajongott a kor egyik legnépszerűbb festője, Vaszary János festészetéért, e neves elődök sorába lépett Kövesi is a művész szinte teljes életművét átfogó hét művének megvásárlásával. Vaszary nagyvárosi témái és festői könnyedsége ellenére sem vált súlytalanná, felületessé, így művei érthetően váltak e kollekció fontos pilléreivé, emblematikus darabjaivá.

Nem az eddigiek kontrasztját, hanem inkább a Titkos gyűjtemény nagyívű színességében, sokoldalúságában leledző egyetemességét fémjelzik az inkább kispolgári világot, vagy épp Duna-parti fürdőzőket megjelenítő szelíd, pasztelles színekbe komponált Szőnyi-képek és a vidéki-mezővárosi, falusi miliőket szikár verőfényben ábrázoló Aba-Novák-festmények. Barcsay, Berény, Czóbel, Ilosvai Varga István (?) és Pekáry István egy-egy képét felvonultató terem zárja a Titkos gyűjtemény győri tárlatát.

 

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum

Esterházy-palota, Győr, 2013. XII. 12 – 2014. III. 31.



[1] hiv. Simon Róbert Balázs alpolgármester köszöntő beszédére

[2] Ezen a tájon... - Kieselbach Tamás előszava / in: Molnos Péter: A titkos gyűjtemény, Bp. 2013.

[3] Molnos Péter: Orvosok és „maszekok” / in: Molnos Péter i. m.

[4] Molnos Péter: A műgyűjtő mészáros / in: Molnos Péter i. m.