Bizonyos foltok olvasatai

Kelemen Benő Benjámin munkásságáról

Nem volt igazán nehéz dolga e sorok írójának, mert egy tiszta, világos, egyértelmű képi nyelvet kellett szavakba öntenie, vagy talán épp ezért nehéz a megszólalás? Aki Kelemen Benő Benjámin alkotói világát akarja megismerni, az viszont tényleg nincs nehéz helyzetben, mert a széles publikum elé kerülő igényes és jellegzetes plakátjaival, kiadványterveivel évtizedek óta gyakran találkozhat. Elsősorban Győrnek, Mosonmagyaróvárnak és környéküknek vizuális arcát formálja tehát hosszú ideje, megalkuvásokat nem ismerő következetességgel és minőséggel. Múzeumi és ipari-kereskedelmi kiállítások, kiadványok, cég-és rendezvényarculatok sokasága fűződik Kelemen Benő nevéhez. Évekig dekoratőrként dolgozott, majd a győri Kisfaludy Színház grafikusa volt. Manapság egy olyan korban képviseli jellegzetes, letisztult esztétikus tervezőgrafikusi önmagát, amikor önjelölt arculattervezők sokasága különböző virtuális készletekből gátlástalanul válogatva sztereotip, igénytelenül arrogáns, a hagyományokat nem ismerő, szabályokat semmibe vevő, a betűt megerőszakoló reklámokat és felületes, hazug műveket hoz létre. Kelemen Benő mestersége elmélyült ismerője, ő szinte csak évszázados, évezredes vizuális készletekhez nyúl, ezért időtálló, amit művel. És új, radikálisan tömör képi készletet teremt, ezért autonóm művész. Számos nemzetközi eseményhez készített karakteres, a szó minden értelmében szellemes arculatot, így munkái eljutottak távoli helyekre is. A világ hetyke felülnézete és áskálódó alulnézete helyett ő a dolgok belülnézetét, szebben: bensőjét láttatja. Grafikai művei elegáns, kimért, olykor szinte provokatívan szimmetrikus elrendezésűek és tipográfiájúak, hol szakrálisan ünnepélyesek, hol meg profánul pikánsak.

Alkotásainak egy nagy hányadát, s azok létrejöttét nem ösztökélte megrendelő, ezeket belső késztetések akarták és hozták-hozzák létre. Minden műve a papír rostjaiba szántja a művész legletisztultabb mondandóját és üzeneteit, egy ember összegyűjtött kínját-örömét, egy férfi legmélyebb érzéseit és gondolatait. A grafikus és az anyag viszonya olyasmi, mint az emberek közötti barátság vagy szexualitás: a simogatás is ejthet sebet, az érzékiség is hordoz drámai mélységeket. Ugyanakkor e grafikus tevékenykedése hasonlatos azokéhoz a miniátor szerzetesekéihez is, akik úgy gondolták, minden általuk húzott vonallal egy sebet ejtenek az ördögön. Kelemen Benő, munkáin nem nyavalyog, nem filozofálgat, ezért kristályosodik ki művein egy tiszta filozófia.
Kelemen Benő édesapja bognárműhelyében nőtt fel, majd műbútorasztalosságot tanult, modhatni, valamelyest vitte tovább az atyai mesterséget. Akik egy hagyománnyal, egy tudással ily módon kerülnek kapcsolatba, azok számára más egy szerszám érintése, egy marék faforgács személyessége, egy-egy anyag élete sok-sok többletet hordoz – generációk tekintete dereng át a gyalupad fölötti fűrészporos félhomályban. A talált tárgy ezért Benő számára nem ready made, hanem a megszólított matéria, a testet öltött szellem, nemzedékek hangja és az idő üzenete. A bearanyozott papír vagy fadarab révén a hétköznapokba, a műhelybe beszűrődő fényt rögzíti, örökíti át, mint a DNS értékeinket, esendőségeinket. A töredék kiemelése, szimmetriába hozása a múlt értékeinek és a természet ajándékainak megszentelése, a jól végzett munka ünneplése.
 Benő eszköztára a kevéssel mond el mindent: szembesíti a tudatosságot a véletlenekkel, a naturalizmust (vagy inkább tárgyilagosságot) az absztrakcióval (vagy inkább végleges tömörítéssel), organikust a geometrikussal. Gesztusai szakrálisan ünnepélyesek, foltjai talányosak és pikánsak. Felnagyított kavicsait simogató ceruzasercegés emelte a papír barázdáiba, találkozásaik a művész spirituális rácsaival szelíd emlékművei ittlétünknek. Valószínűleg a zsidók sem csak azért visznek virág helyett követ övéik sírjára, mert őseik földjén kő van több és virág kevés, hanem mert tudják, a kőben minden megvan, a megkövült virág (világ) is. A marokban elférő kavicsba beledermed az idő, de ezt az évezredes keménységet képes kikezdeni a lágy víz is, idővel. Kelemen a fekete és a fehér olyan szűkszavú, de finoman sokrétű skáláját szólaltatja meg, ahogy azt igen kevesen teszik a képcsinálók között. Ő igazi képíró, ahogy több szláv és indián nyelv is a képzőművészt szó szerint nevezi. Meditatívan és kreatívan üres, tiszta felületei, markáns, de finom részleteket tiszteletben tartó kontrasztjai, redukált gesztusai révén a Zen hatását vélhetjük felfedezni lapjain vagy festői-plasztikai munkáin, de talán ez egy nagyon is e földhöz és mély, személyes tapasztalatokhoz, élmények leszűrődéséhez kötődő alkotói világ lenyomata. Dombornyomásai, applikációi által plasztikus grafikákat hoz létre, ugyanakkor objekteket is készít. Nagy, monokróm fekete és fehér felületek éppúgy jellemzik műveit, mint finom átmenetek, ritmikus ecsetvonások, rusztikus anyagtöredékek. Kis grafikai és nagy festői gesztusok feszülnek tehát olykor egymásnak Kelemen Benő Benjámin képein, máskor mikrovilágot eltakaró-felfedő ceruzagesztusok és vonalhálók, legújabban számítógép-gesztusok. Kritikusan nyúl a computerhez, vallatható eszköznek tekinti, nem célnak, például kiemel általa egy mikrokozmikus részletet és így monumentálissá, a makro-világ részévé teszi. Klasszikusnak, vagy inkább archaizálónak nevezhető fatöredékei mellett újabb és újabb anyagok találják meg a művészt, ilyen a szépen töredékké téphető kátránypapír, vagy a különböző jellegű és színű papírpépek, fűrészporok. Benő művei igazi kisvárosi vagy falusi fragmentumok egyetemessé érlelt és fogalmazott esszenciái, a talált vasdarab csipkés hártyává préselődve költőivé lényegül, kényes, cizellált, frivolan meg-megsértett szimmetriái erotikus képzeteket keltenek, ugyanennek a vonulatnak a „kellékei” a finoman ábrázolt, érzéki drapériák is.

Kelemen Benő a 2005-ös Art Flexum Nemzetközi Művésztelepen készített két művet, melyek részben eddigi igen kitartó és konzekvens képi ténykedésének méltó foglalatai. Súlyos, de könnyeden előadott, misztikus, de racionálisan átgondolt táblák, sötétből felderengő spirituális üzenetek. Sokadszor, ezeken is felbukkan az ecce szó klasszikus, de alig látható, erősen széttagolt írásképe. Tömör, szimmetrikus imaginácójú jelsor, vállalás és keresés kettősségének szavaként. Vízszintes és függőleges viszonylatok, de hiszen ezek metszéspontjában egzisztálunk! Ezért ne csodálkozzon, aki Kelemen Benő Benjámin munkái között állva, némelyiknek háttal is kap és érez valamit. A szavakba gyúrhatóságon tétováztunk az imént. Nem lettünk biztosabbak, de talán foltok olvasatai közelébe kerültünk, hogy azok bennünket olvasók, gazdagítók legyenek.