A Konok-gyűjtemény

Az ismert és elismert festőművész, ha nem is tartotta titokban kortársai gyűjtését, még nem szerepeltette eddig együtt gyűjteményét. Konok Tamás tehát kontinens-és ország-szerte, európai súlyú festészetéről, nem pedig európai merítésű gyűjteményéről vált ismertté. A budapesti születésű, de győri származású művész először tehát a folyók városában mutatta be az utóbbi négy évtizedben összegyűlt kollekcióját, 50 év – Nyugat-európai képzőművészet címmel.

Az Esterházy-palota előterének átriumában tenyérnyi, minimalosan letisztult, síkkompozíciós kisméretű szitanyomatok néhány sorozatát és őket jól kiegészítő fémplasztikákat láthatott a néző. A venezuelai Carlos Cruz-Diez, a svájci Ilg Pius és Gottfried Honegger, a magyar származású Vera Molnar, a 2000-ben elhunyt spanyol Eduardo Chillida és mások neve fémjelzi a kis grafikai ikonosztázzá összeálló első sorozatot. Az előbbivel minden tekintetben rokon vonásokat mutató, Bâle-ban kiadott Fanal album a következő, szemközti falon helyet kapott reprezentánsa a Konok-kollekciónak, mely a konkrét művészet grafikai repertoárjából mutat be méreteinél és redukáltságánál fogva (32×32 cm-es papírméret, de többnyire féltenyérnyi nyomatok) is nagyon elegáns, finom műveket, melyeket olyan készítettek, mint például M. Oppenheim. Az 1998-as mappában harminchárom szitanyomat mellett 10 rézkarc szerepel. A venezuelai Jesus Rafael Soto kis objektje szomszédságában Konok feleségének, Hetey Katalinnak a matt, a szó minden értelmében súlyos és tömör, vörösesre oxidált szélű vas-plasztikái uralják a világos teret.

Az emeleti termekben valamivel nagyobb léptékű képek szerepelnek. A Konok Tamás munkáihoz közel álló geometrikus nyomatok sorozata tölt meg egy falszakaszt, 11-en Közép-Európából címmel összefogva (Bak Imre, H. Demartini, M. Dobes, Fajó János, J. Grabovski, J. Kapuszta, S. Kolibal, Konok Tamás, J. Kubicek, S. Pala és R. Wivriarski). Majd intimitásukban markáns fekete-fehér összhangot nyújtanak Chillida és az olasz V. Italo szikár, de temperamentumos nyomatai és a magyar származású Blaise Simon fekete-fehér dombornyomatos műve mellett Hetey Katalin fehér reliefje. A tavaly meghalt spanyol Pablo Palazuelo hatvanas években készült, fel-felbomló, kinyíló tüzes geometriájú grafikái, Pierre Székely letisztult spirál-formája és az amerikai Douglas Swan lírai expresszivitású, könnyed hangvételű ironikus natura morta-i reflektálnak egymásra. A szemközti falon is izgalmas „társak”: Hans Hartung-litográfia, a francia Daniel de Quervam ironikus-expresszív rézkarcai a nyolcvanas évek elejéről, Szöllősi Tibor komor profanitásában is intimen szakrális kis fekete Triptichonja (1999-2004).

Talán a legbelső terem volt az igazi „Adyton”, ha lehet egyáltalán így súlypontozni egy, ha sokféleséget nem is, de igazi, nagy egyéniségeket reprezentáló gyűjteményt. Antoni Tàpies ismert latinos könnyedséget és nyers tömörséget, sőt provokativitást is ötvöző közepes méretű, szikár koloritású grafikáiból egy erőteljes sorozat fogadja a belépőt. Hullámpapírra rótt, tépett jelek, mai falfirka és archaikus katakomba-festmény-tömörségű esszenciális képi üzenetek, radikális megnyilvánulások, lenyomatok a hatvanas évekből. Technikájuk is változatos, litográfiák, szerigráfiák és egyediek, kamara-léptékük ellenére monumentális hatásúak. Velük szemben a magyar származású Lothar Fischer némileg Henry Moor-éira emlékeztető tusrajzai és egy apró mérete ellenére markáns bronz kisplasztikája. A földszíneivel esszenciálisan expresszív Tàpies-sort öt színesen játékos és könnyed Miró-litográfia követi, szintén a hatvanas évekből. A gyűjtemény és a tárlat egyik erőteljes színfoltja az olasz Valerdo Adami szürrealisztikus, pop-artos, ironikusságában is letisztult grafika-sorozata, amelyben színes nyomatok mellett (között) sorjáznak a fekete-fehér, de latinos temperamentummal ívelt vonalvezetésű kőnyomatok. A Francis Bacon világával rokonítható, de annál redukáltabb és monokróm mezőkkel színezett grafikák sajátos, sík-elemekből építkező, szimbolikus enteriőrökbe kalauzolnak. Festőiségükkel, markáns vagy épp visszafogott struktúráikkal egészítik ki a grafikák sorát A. Calder, K. Labos és Szász Pál művei.

A Konok-gyűjtemény személyessége, jól körvonalazható karaktere négy pilléren is nyugszik: szinte minden darabja hordozza a gyűjtő-alkotó munkásságának korszakait, hatásait, így személyiségét is, másfelől a kollekció nagyobbik része személyes és szakmai kapcsolatokból származik, művész-kortársak csereajándékaiból áll össze. Harmadrészt a gyűjtemény anyaga meglehetősen átfogó kor-kép, hiszen az informeltől a minimal artig, a pop-arttól az a konkrét művészeten át a geometrikus absztrakcióig igen széles spektrumot reprezentál, végül pedig változatos tonalitással meg-megszólaló ismérve a műveknek a zeneiség (Konok ifjúkorában Győrött zene-konzervatóriumi tanulmányokat is folytatott). Az utóbbi fél évszázad mintegy nyolcvan jelentős európai alkotójának másfélszáz műve szerepel Konok Tamás gyűjteményében, bemutatására több alkalom, méltó dokumentálására egy kiadvány igazán nem ártana…

Városi Művészeti Múzeum – Esterházy Palota, Győr
2008. II. 9 – IV. 1.