Tegnap megint előjött belőlem az etruszk, el is mentünk szomszéd-ösztöndíjas-kollégámmal, Erikkel Tarquiniába, de el ám.
Szép kis középkori városka a tenger közelében, a hegytetőn és hegyoldalon Rómától északra majdnem száz kilométerre, mellette meg, a falain kívül, ott van az életörömet árasztó, igen, vidám képekkel teli nekropolisz...

A hellén-ókori római  mozaikokból már néhányat mutattam, vagy a fürdők kapcsán fogok, de amelyikből a legtöbb van és talán a legszebbek, az ókeresztény és középkori mozaikok...

Nem az én képzelgésem, képzettársításom már megint, valóság (mint eddig is). Gyönyörű antik szobrok egy gyárban, szintén szép régi gépek között. Létrejön valami a fehér kő és a fekete acél között, ami nem könnyen leírható...

Bár tegnap reggel gyanús voltam magamnak, miért kellett tíz év után leborotválnom a szakállam, a különös késztetést a nap felismerése igazolta: ókori római vagyok (a Ghetto iránti empátia nem vont maga után rajtam beavatkozást). Erre rájönnöm nem volt elég Ostia Antica, Rómától 30 km-re északkeletre, Tivoliban (Tibur) döbbentem rá, a római nemesség Kr. e. 2. századtól kedvelt nyári lakhelyén...

A köztársaság korának vége felé az ókori Róma a legfontosabb sokvallású központnak tudhatta magát a mediterrán térségben, a térség majdnem minden vallásának megvolt a maga helye a városfalon belül. A keresztényeken kívül csak a zsidók élték túl a történelem viharait a Tiberis mentén. Kr. e. 139-ben jöttek Ostiába és ekkor telepedtek le a Trasteverén is...