Ebraica di Roma

 A köztársaság korának vége felé az ókori Róma a legfontosabb sokvallású központnak tudhatta magát a mediterrán térségben, a térség majdnem minden vallásának megvolt a maga helye a városfalon belül. A keresztényeken kívül csak a zsidók élték túl a történelem viharait a Tiberis mentén. Kr. e. 139-ben jöttek Ostiába és ekkor telepedtek le a Trasteverén is. 
Ma Róma egyik legkisebb kerülete a zsidó negyed, itteni nevén Ghetto. Az I-II. századi egymilliós városban (az akkori világ legnagyobb, legnépesebb városa volt Róma) közel ötvenezer zsidó élt, lélekszámuk Rómában ma kb. tizenhétezer. Több mint kétezer római zsidót vittek el a haláltáborokba, mindössze tizenöten tértek vissza közülük a Tevere partjára. A Via Giuliához (hozzánk) igen közel van a Ghetto, gyakran megyek át rajta. Zsinagógájában jó múzeum van. Iskolájuk, éttermeik, üzleteik vannak és a negyeddel szemben az Isola di Tevere-n saját kórházuk.

ebraicocentro.JPG

men__ra.JPG     ebraico1.JPG

ebraica2.JPG
sírfelirat a II. századból, sok ilyet is találtak a katakombákban, 
ami szintén utal a zsidók akkori nagyszámú jelenlétére

conrosso.JPG

muraebraico.JPG     r__ma9_018.JPG

r__ma7_049.JPG

leone.JPG

r__ma9_016.JPG     r__ma9_015.JPG

colonna.JPG

ebraica.JPG

k__t.JPG    ebraica4.JPG

r__ma7_064.JPG

róma7 043_1.JPG

zsinag__ga.JPG
a zsinagóga, túlsó oldalán a zsidó múzeum

r__ma7_052.JPG

r__ma7_068.JPG