Tivoli

 Bár tegnap reggel gyanús voltam magamnak, miért kellett tíz év után leborotválnom a szakállam (a rómaiaknál a borotvált arc volt a szokás, szakállt a barbárok /barbaro=szakállas/ hordtak), a különös késztetést a nap felismerése igazolta: ókori római vagyok (a Ghetto iránti empátia nem vont maga után rajtam beavatkozást). Erre rájönnöm nem volt elég a Forumok, Palatino, Ostia Antica, stb., Rómától 30 km-re északkeletre, Tivoliban (latin anyanyelvemen Tibur) döbbentem rá, a római nemesség Kr. e. 2. századtól kedvelt nyári lakhelyén.
Reggel napsütés, a meteo.it mégse sok jóval kecsegtet, mire sikerült elindulnia a vonatnak (amit elértem) esett is. Hegyek között, völgyek között zakatolt a... egy óra alatt oda is ért Tivoliba, elég hamar át is ázott a cipőm, a Villa Gregoriana csak tavasztól van nyitva, mire a Villa d'Este-hez értem, el is állt az égiek áldása (persze nem végleg). Hatalmas reneszánsz villa, hatalmas parkkal, aminek a szökőkútjai, kútjai tényleg párjukat ritkítják (meg a vízdíjuk is gondolom) - a Világörökség része. Több évszázados szemfényvesztés, nekem az enyészettől tetszett jobban.

    
jellegzetes középkori utca Tivoliban                                                     és a Villa d'Este sok pompás terme közül egy
                                                                                                                             (itt bent nem szabadott fényképezni)

    
ez már a park...                                                                              ...ez meg egy megkövült-megmohásodott 
                                                                                           hátizsákos szemlélő

fent a Fontana dell'Organo Idraulico (víziorgonás)

 
az nem tej, csak víz (gondolom), néhány iker-csecsemőnek elég volna...                                 ...egészben ilyen

Fontana dell'Ovato

a Száz kút útja (persze nem csak egy sorban)
az egész parkban jó nagy víz-zúgás van...

...nem csoda, ha néhány évszázad elteltével így néz ki az ember...

Kis buszozás után (valószínűleg a legbunkóbb ottani buszsofőrrel, amúgy mindenki kedves volt itt eddig)
leutaztam Villa Hadriana-ba, a busztól kis senkiföldjén át elértem egy csodaszép völgybe,
ahol sikerült rádöbbenem római mivoltomra. 
Ez itt az, ahogy valaha kinéz(het)ett:

...a Villa Hadriana makett-rekonstrukciójának egyik nézete

Praetorium (katonai épületek)

Sala dei Filosofi

az eső(k) után ilyen naplemente a kitartó rómaiak jutalma:

a nagy fürdők (Grande Terme)

ez az egyik legszebb rész, innen már csak latinul volt kedvem beszélni (lett volna, ha tudnék)

 
Piazza d'Oro

Teatro Marittimo 
(mégse színház, hanem mesterséges sziget, ide vonult el a császár, ha magányra vágyott)

Tempio di Venere

Stoa Poihile (közepén hatalmas, ugyanilyen hosszú medence)

Visszafelé a római Tiburtina megállóhoz közeledve arra ébredtem a vonaton, hogy antik római nemes helyett 
egy szimpla, pólós-bőrkabátos, átázott cipőjű lelkes kis magyar ösztöndíjas vagyok csupán... 

Este magyar rövidfilmeket vetítettek itt az Akadémián, ez segített visszacsöppenni identitásomba...