Tarquinia

 Tegnap megint előjött belőlem az etruszk, el is mentünk szomszéd-ösztöndíjas-kollégámmal, Erikkel Tarquiniába, de el ám.
Szép kis középkori város a tenger közelében, a hegytetőn és hegyoldalon Rómától északra majdnem száz kilométerre, mellette meg a falain kívül, ott van az életörömet árasztó, igen, vidám képekkel teli nekropolisz. Egy km-re a városka központjától, kopár, de, látványos panorámájú dombtető és a nyilvános vécéknek kinéző (az utókor által épített) házikók alatti kamrákban kis földalatti Paradicsom. 
Két és félezer éve ezek az etruszkok szépen felöltöztették, felékszerezték halottaikat, befektették a heverésző vagy vadászgató önmagukat megjelenítő kő-vagy agyagkoporsókba, vagy csak a gondosan előkészített kőágyra, netán hamvasztva a páratlan, elegáns fémurnákba, melléjük csodás, igényes-díszes (olykor pikáns narratívájú) edényekbe, tálakba enni-innivalót, előtte még élet-teli, evilági nosztalgiázásra kiváló képekkel kifestették túlvilági szobácskáikat, aztán, SALVE, AUGURI, BUON VIAGGIO!

 
Tarquinia, középkori város-részlet, lejjebb további részletek, de előbb...

...ilyen lehetett az etruszk falu és nekropolisz...

...és részben ilyen most, illetve aspetta, ecco...

etruszk útipoggyászok a túlvilágra (kőből, nem kézipoggyász..., balra hátul ősi etruszk lakókocsi)

   
középkori lakótornyok Tarquiniában                                   elöl a verda, hátul a kéró (lehet, hogy inkább etruszk
                                                                                              halottként a földalatti vidámságban?)

a késő-gótikus palazzoban lévő etruszk múzeum

 
élő etruszkok a tarquiniai restiben, a vonatra várva

 

További jó mulatozást a túlvilágon, etruszk testvéreim!