a bárka, a csónak

Megnyílt a kiállításom / installációm a komáromi Monostori Erődben. Mindössze néhány napig, a Mediawave Film és Zenei Fesztivál öt napja alatt látható.

Sokan jöttek, ez öröm, sokan meg nem, ez mindig csalódás a sok napi meló után. Mizsei Zoltán nagyon jó zenét csinált, azt hiszem, sikerült atmoszférát teremteni / idézni. Ezúton is hálás köszönetem érte!

Megnyitószöveg nem volt, csupán a különös álmomat mondtam el a bárkáról, mely egy kietlen üres tájban siklik egy száraz mederben, az evezőcsapások nem vízben csobbannak, hanem a száraz fövenyben koppannak, a bárka csikorogva csúszik-csiszolódik a kavicsokon.

A korábban az erődben felvett hangokra írta tehát a zenét Zoltán, erre énekelt rá a megnyitón, saját hangjait közben visszajátszva, azok fölé újabb szólamot énekelve, gregoriánt és hang-improvizációkat.

Hét nagyméretű, rusztikus, súlyos kép az üres, partra vetett, pusztuló bárkáról. A bárka a kiszáradt mederben áll, elhagyatottan. Valaha úton volt, jött valahonnan, tartott valahova, őrzött és vitt valakiket és valamiket. Hasznossága az ürességében rejlett, mint a pohárnak és edénynek, anyaméhnek, bölcsőnek és koporsónak. Víz-áztatta, nap-szítta, idő-koptatta deszkái nemzedékek történeteit, útjait őrzik.

A rozsdás, málladozó csónak barnán hever a fakó fövenyen.
Sehol senki, de a csónakba száradt iszapos homok hordozza ittlétünket, civilizációnk töredékeit, táplálékait: kenyeret, palackokat, könyveket, számítógép-darabokat.
Itt jártunk.

(a dőlt betűs fövenyszínű szövegeket én követtem el)